Elolvadt az Antarktisz jégfelületének egynegyede

A szlovákiai megyék területével vetekedő nagyságú antarktiszi jégmezők közelmúltban történt leszakadása, és az északi féltekén igencsak hűvösre és csapadékosra sikeredett ősz és tél kapcsán is sokan kérdik: vajon most melegedésre vagy lehűlésre kell-e számítani? És egyáltalán: képes-e beleszólni a civilizáció a földi időjárás kozmikus méretű „játszmájába”? S ha igen, mérsékli vagy éppen erősíti a sok tíz- és százezer év alatt lefutó folyamat épp soron következő fázisát? A valaha észlelt legnagyobb jéghegyek szakadtak le az utóbbi hetekben az antarktiszi jégmezőkről, s indultak el észak felé – jelentetik sorra a hírügynökségek. A jégszigetek leválása többek véleménye alapján már nem magyarázható csupán a sarki jég szokásos mozgásával, hanem a globális melegedés újabb intő jelének mondják. Az e veszélyről már évek óta nyilatkozó meteorológusok a legújabb kutatási eredményekből azt a következtetést vonják le, hogy a folyamat gyorsabb, mint eddig gondolták, s mindebben az óceánoknak is jóval bonyolultabb a szerepe, mint feltételezték. A Föld hatalmas vízkészletének melegedésére egyébként az utóbbi időben már nemcsak indirekt bizonyítékokkal szolgáltak a kutatók. Az angol Nature magazin három évvel ezelőtt publikálta például William de la Mare ausztrál tudós tanulmányát, melyben azt állította, hogy 1950 és 1970 között az Antarktisz jégfelületének negyede olvadt el. A szakmai közvélemény akkor még bizonytalan volt abban, hogy ez valóban a globális felmelegedés csalhatatlan jele lenne, ám a Science című amerikai tudományos magazinban megjelent márciusi cikk újabb bizonyítékokkal szolgált. Az egyesült államokbeli Maryland államban található óceán- és atmoszférahivatal (NOAA) munkatársai ugyanis az elmúlt ötven év több mint ötmillió mérési eredményét összevetve arra a következtetésre jutottak, hogy a világtengerek átlaghőmérséklete (is) növekedett: a 300 méternél mélyebb rétegekben csak mintegy 0,05, a felszín közelében pedig körülbelül 0,3 Celsius-fokkal lett melegebb a víz. Az okok vizsgálata természetesen már évtizedek óta tart, ám még ma sem teljes az egyetértés. „A most tapasztalható trend nem magyarázható sem a levegő-jég-óceán-szárazföld-biomassza rendszer belső ingásával, sem pedig a Föld Nap körüli pályájának ciklikus változásaiból adódó eltéréssel” – foglalja össze az egyik irányzat nézeteit Mika János, a Magyar Országos Meteorológiai Intézet éghajlatkutatója, aki szerint „egyértelmű, hogy a melegedés fő oka az emberi tényező. Ennek első számottevő, a Föld egészére kiható jeleit a 19. századi ipari forradalomhoz lehet kötni.” Mások más dimenziókban is vizsgálni kívánják a kérdést. Amit a nagyobb léptékekről már tudhatunk, az a Föld meteorológiai történelme. Erről azt gondolják, hogy planétánk jelenleg egy 30-35 millió évig tartó jégkorszak közepe táján tarthat, mivel a bolygó egyes területeit az év minden szakában jég borítja. Az utolsó 110 ezer év éghajlatára a hetvenes évek óta folyó grönlandi vizsgálatokból tudtak alaposabb következtetéseket levonni. Nevezetesen, hogy a sokáig viszonylag nagy szélsőségek között ingadozó időjárás körülbelül 10 ezer éve meglepő stabilitást mutat. Ez nagyban hozzájárulhatott a civilizáció fejlődéséhez is. Tovább finomítva a meteorológiai időskálát, ez utóbbi korszakban azonosítottak még egy, a korábbinál jóval szerényebb mértékű, de azért egyértelműen kimutatható – nagyjából 2500 éves – ciklusban jelentkező, félideig melegedő, aztán lehűlő szakaszt. Ezt az éghajlati hullámzást kozmikus okoknak: a Föld Nap körüli pályájában jelentkező rendszeres módosulásoknak tulajdonítják. Nos, a Meteorológiai Világszervezet (WMO) idén januárban megjelent jubileumi számában közölt adatok alapján feltételezhető, hogy éppen egy ilyen ciklus fordulópontja táján, a lehűlés vége felé „jött be” az ipari forradalom. Legalábbis az elmúlt ezer év hőmérsékleti változásait különféle, a múlt század második felétől műszeres, azelőtt pedig megbízhatónak mondott történeti módszerekkel vizsgáló adatsorokból kiderül, hogy a ciklus első 900 évében a Föld átlaghőmérséklete 0,3 Celsius-fokkal csökkent, míg a legutóbbi száz évben körülbelül 0,6 fokkal nőtt. Összegezve tehát, az emberi tevékenység és az éghajlat ciklikus változása együtt eredményei a napjainkban tapasztalható felmelegedést. (hv, ú)