Elkeserítően alacsony a tudományos ranglétrán magasra jutó nők száma

Elkeserítően alacsony a tudományos ranglétrán magasra jutó nők száma
London |

A Cell Stem Cell című folyóiratban publikált tanulmány 38 ország, köztük az Egyesült Államok és Ausztrália, valamint európai államok 541 egyeteméről és kutatási intézetéből származó adatokra épült – írja a BBC hírportálja.

A mutatók szerint az élettudományi oktatásban az egyetemisták és tudományos továbbképzésben részt vevő hallgatók több mint fele nő, az adjunktusok körében azonban már csak 42 százalék, a professzorok körében pedig mindössze 23 százalék a nők aránya, noha a számok intézményenként eltérőek.

A tanulmányból kiderült, hogy a nőknek kevesebb lehetőségük van bizottságok munkájában részt venni vagy tudományos találkozókon felszólalni. A tanulmány szerint a fő problémát a nők befolyásos pozícióba való kerülése és a pozíció megtartása jelenti.

Az eredmények alátámasztják a tudományos életben tevékenykedő nők egy részének véleményét, amely szerint sokkal több erőfeszítésre van szükség az úgynevezett "szivárgó vezeték" problémájának orvoslásához, vagyis hogy a nők a férfiakhoz képest jóval nagyobb arányban "elszivárognak" a karrier során olyan problémák miatt, mint a zaklatás, valamint az előléptetéssel és fizetéssel kapcsolatos kérdések.

A nők előre jutását nehezítő körülmények között szerepel továbbá a velük szembeni nem tudatos elfogultság, valamint a magánélet és a munkahely közötti egyensúlyozásból eredő feszültség.

Jessica Wade, a londoni Imperial College munkatársa – aki nem vett részt a tanulmányban – elmondta, hogy a nemek közötti egyensúly javításához olyan intézményi szintű elkötelezettségre van szükség a tudományos életben, amely kiterjed a nők szakmai előmenetelének támogatására és a megfelelő fellépésre a szexuális és egyéb zaklatások jelentését követően.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?