Elítélték az ostravai harapós potyautast

Prága. Négy hónapos szabadságvesztésre ítélte egy ostravai bíróság azt a férfit, aki potyautasként vitába keveredett a közlekedési vállalat ellenőreivel, majd haragjában az egyiknek úgy a vállába harapott, hogy tíz napon túl gyógyuló sebet ejtett rajta.

Prága. Négy hónapos szabadságvesztésre ítélte egy ostravai bíróság azt a férfit, aki potyautasként vitába keveredett a közlekedési vállalat ellenőreivel, majd haragjában az egyiknek úgy a vállába harapott, hogy tíz napon túl gyógyuló sebet ejtett rajta.

Tomáš Labda, a tettes éppen egy éve, tavaly május elején utazott feketén egy ostravai villamoson a barátnőjével és babakocsiban velük volt kisgyermekük is. Az egyik felnőttnek sem volt menetjegye, Labda azonban azt állította, hogy szeretett volna jegyet venni a villamos vezetőjétől, annak azonban nem volt aprója. Miután a villamos vezetője a férfi szavait nem erősítette meg, a potyautas és a két ellenőr között hangos veszekedés robbant ki, amely tettlegességgé fajult. Labda igazolni sem kívánta magát, hanem dulakodni kezdett, majd váratlanul erőteljesen beleharapott az egyik ellenőr vállába, és félrelökve őt, barátnőjével együtt gyorsan leszállt a szerelvényről. A megállóban az ellenőrök rendőri segítséggel végül is megfékezték a feldühödött és agresszív potyautast. A bíróság súlyos testi sértés okozása miatt négy hónapos börtönt szabott ki rá, s ráadásul a mintegy 7000 koronát kitevő büntetést is meg kell fizetnie. Az ellenőr vállán a harapás nyoma állítólag ma is látható.

Egyébként nem ez az első harapós potyautas eset Csehországban: öt évvel ezelőtt például egy férfi Prágában az ellenőrrel való veszekedés közben leharapott egy darabot vitapartnere egyik füléből. Éppen a számos konfliktus miatt vezették be néhány éve azt, hogy az ellenőrök párosával járják a tömegközlekedési eszközöket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?