Eldőlt, kinek mekkora összeg jár

A karok többségén már eldőlt, hogy a diákjaik közül kik és milyen összegben kapnak tanulmányi eredményeiktől függően hallgatói ösztöndíjat. A nyitrai Konstantin Egyetem diákjai már fel is vehették a támogatás első részletét. A többi felsőoktatási intézmény december folyamán folyósítja a megítélt összegeket.

Az ösztönző támogatás a külföldi nappali tagozatos hallgatókat is megilletiMartin Baumann felvételeA pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karának 288 hallgatója részesülhet ösztöndíjban, az éves támogatás felét az év végéig, a második felét a nyári szemeszterben kapják kézhez. A támogatás odaítélése az előző évben elért tanulmányi eredményektől függ. A hallgatók előmenetele karonként eléggé eltérő, sőt évfolyamonként is különbözik.

Az ösztöndíj egyénenként éves szinten akár a 31 ezer koronát is elérheti. A tanulmányi alapú juttatás éves összegének felső határa 20 ezer korona. Az előmeneteltől függő ösztönző támogatáson kívül a hallgatók kimagasló kutatási, tudományos, sport-, illetve kulturális tevékenységért is kaphatnak éves szinten egyszeri támogatás formájában legfeljebb 11 ezer koronás kiemelt ösztöndíjat. Az utóbbi elnyerhető egy-egy külföldi vagy hazai tanulmányi vetélkedőn elért kiváló helyezéssel, esetleg egy valóban rendkívüli és magas szakmai színvonalon megírt szakdolgozattal is. A tényleges összeget, csakúgy, mint a juttatásban részesülő hallgatók számát az egyetem szabja meg. A támogatásért szintén nem kell kérelmet benyújtani, a teljesítmény függvényében önműködően jár.

Az ösztönző támogatás nemcsak a hazai nappali tagozatos hallgatókat illeti meg, hanem a külföldi diákokat is. Az európai uniós tagállamokból érkezett, nem önköltséges hallgatók ugyanúgy kaphatnak tanulmányi és különleges ösztöndíjat, mint szlovákiai társaik.

Martin Fronc oktatási miniszter szerint a hallgatók anyagi ösztönzése a jobb tanulmányi eredmények elérésére kiváló eszköz lehet a felsőoktatás színvonalának emeléséhez. (-cz-e, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?