Eladó London leghíresebb magyar étterme

London |

<p>Eladó London leghíresebb magyar étterme, amely konyhája mellett a brit nagypolitika balszárnyának törzshelyeként is évtizedekig közismert volt. A Gay Hussar a híres-hírhedt londoni vigalmi negyed, a Soho keleti szélén húzódik meg egy kis utcában immár hatvan éve.</p>

Az igényes választékot kínáló - és ennek megfelelően meglehetősen drága - éttermet a svájci-walesi Victor Sassie alapította 1953-ban. Sassie még a második világháború előtt Magyarországon tanulta a vendéglős szakmát, és Londonba visszatérve Budapest néven nyitotta meg első éttermét 1939-ben.
   

Igazi hírnévre azonban a Gay Hussar tett szert, amely nem csupán a londoni magyar közösség, hanem a brit politika baloldalának meghatározó egyéniségei körében is rendkívüli népszerűvé vált.
   

A legismertebb törzsvendégek között volt Michael Foot, a brit Munkáspárt egykori vezetője, a Tony Blair volt kormányfő által később a politika süllyesztőjébe küldött - bár mostanság feltámadni látszó - hagyományos, "szocialista" Labour talán legnagyobb hatású ideológusa, a háború utáni brit politika legalább annyira ellentmondásos, mint amennyire kiemelkedő figurája.
   

Rendszeresen megfordult itt a "régi" Munkáspárt politikai irányvonalát évtizedekig meghatározó személyiségek közül Ian Mikardo, Roy Hattersley, valamint Barbara Castle, aki a Labour 1945-ben aratott, Winston Churchill miniszterelnökségének véget vető földcsuszamlásszerű győzelme után került be a parlamentbe, és 1979-ig szolgált képviselőként.
   

Sokszor látták a Gay Hussar asztalainál a régi Labour nagyjai közül Aneurin Bevant, a brit jóléti állam egyik megalapozóját, az 1945-ös munkáspárti kormány egészségügyi miniszterét, aki létrehozta a modern nyugati gazdaságok történetének első teljesen ingyenes, mindenki által alanyi jogon igénybe vehető állami egészségügyi szolgálatát, a ma is létező NHS-t.
   

A The Guardian beszámolója szerint azonban az étterem jelenlegi tulajdonosa, a Corus Hotels eladásra hirdette meg a magyar gasztronómia és a brit nagypolitika e híres találkozóhelyét. A vezető brit baloldali napilap úgy értesült, hogy a cég 500 ezer font (több mint 170 millió forint) irányárat szabott meg az ingatlan haszonbérleti jogáért.
    Az értékesítéssel megbízott ügynökség, a Christie & Co igazgatója, Simon Chaplin maga is azt emelte ki a lapnak nyilatkozva, hogy a Gay Hussar "különleges helyet tölt be" London politikai történelmében, és ma is a brit főváros egyik legnépszerűbb étterme. A szakértő szerint a cég mindezek alapján "komoly érdeklődésre" számít.
   

Az ügynökség vezetője arról nem tett említést, hogy a majdani új tulajdonosoknak is magyar étteremként kell-e üzemeltetniük a Gay Hussart.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?