Egyre több pár a Facebookot okolja a válásért Szerbiában is

Belgrád |

<p>Tizenegy százalékkal nőtt a válások száma Szerbiában 2012 és 2013 között, amit sokan a &quot;rohanó világ&quot; okozta kihívásokkal magyaráznak, egyesek egyenesen a Facebookot teszik felelőssé kapcsolatuk felbomlásáért - számolt be a szerbiai statisztikai intézet adatait ismertetve a Vajdaság Ma című hírportál.</p>

Eszerint tavaly Szerbiában 8170 házaspár vált el, a házasságok átlagos időtartama pedig 13,4 év volt. A statisztikák szerint a nők átlagosan 39 évesen, a férfiak pedig 43 évesen válnak el, az esetek több mint felében gyerekek is születtek a házasságból, akik többnyire az anyákhoz kerültek.

A pszichológusok a házasságok felbomlását egyebek mellett azzal magyarázzák, hogy az urbanizáció és a felgyorsult világ miatt az értékrend is megváltozott. "A házasságok könnyen köttetnek, és így könnyen véget is érnek. A klasszikus család évek óta válságban van, elvesztette szilárd alapjait és valódi jelentőségét is" - állapította meg Zarko Trebjesanin pszichológus.

Ez az új típusú világ egyben technológiai fejlődéssel jár együtt, ami újabb lehetőségeket biztosít a félrelépésre, és éppen ez az egyik leggyakoribb oka a válásoknak. A válságba került párkapcsolatokért egyre többen teszik felelőssé a Facebookot, amely ideális hely az egykori szerelmekkel való kapcsolat felvételére, de új és izgalmas kapcsolatok kialakítására is.

Szerbiában egyelőre nem végeztek kifejezetten a közösségi oldalakra kiterjedő párkapcsolati felméréseket, a pszichológusok azonban azt mondják, egyre többször keresik fel őket olyan párok, akik az internetet hibáztatják kapcsolatuk megromlásáért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?