Egy végzős ír informatikushallgató az amerikai hadsereg titkosítás alól feloldott dokumentumaiból kitörölt szavakat fejtett meg mindössze egy szövegelemző szoftver és egy szótár segítségével.
Egyiptomi kulcsszó
Egy végzős ír informatikushallgató az amerikai hadsereg titkosítás alól feloldott dokumentumaiból kitörölt szavakat fejtett meg mindössze egy szövegelemző szoftver és egy szótár segítségével. A jól megoldott házi feladat bebizonyította, hogy ma már az egyszerűen hozzáférhető programok is alkalmasak a különféle szövegekből titkosítási okokból kitörölt szavak megfejtésére. A szoftver először a betűtípust és méretet határozza meg, majd megadja az ezek alapján az üres helyre beillő összes variációt. Jelen esetben egy George Bush által kibocsátott titkos emlékeztetőből maradt ki egy szó, amelyre először 1530 lehetséges megoldást dobott ki a program. A szoftver ezután a mondatban értelmesen beleillő szavakra szűkíti le a keresést – ezt követően az iménti 1530-ból csupán 346 maradt. Ezekből a diáklány számára már nem volt nehéz kiszűrni a szövegbe illeszkedő egyetlen szót, amely jelen esetben az egyiptomi volt. A módszer ugyan nem alkalmas nagyobb szövegrészek rekonstruálására, ám a kísérlet azt mindenképpen bebizonyította, hogy az illetékeseknek ezentúl jobban kell majd ügyelniük a hasonló dokumentumokra. Mindenesetre úgy tűnik, hogy az a cenzúrázási metódus, amikor csupán bizonyos kulcsszavakat törölnek ki egy szövegből, nem megfelelőképpen biztonságos.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2012. 08.19.
M. Knopfler: Kill To Get Crimson
2012. 08.19.
Továbbra is tart a harc
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.