Egyenlők és egyenlőbbek

Ige: „így szólt hozzám az Úr igéje: Emberfia! Sirasd el a népek leányaival Egyiptom népe tömegét, és küldd le őket a föld mélyébe, a sírba roskadókhoz! Különb vagy-e bárkinél is? Menj, és feküdj a körülmetéletlenek mellé!” (Ezékiel könyve 32, 17–19)

A maga idejében jó nagy port kavart George Orwell Állatfarm című szatirikus regénye, amelyben az állatokkal mondatja ki azokat az igazságokat, fonák helyzeteket, amelyeket egyenesen néven nevezve aligha fogadnánk el. A viccbeli Móricka is sokkal többet engedhet meg magának, mint anyakönyvi kivonattal, születési számmal rendelkező sorstársai. Pár évtizeddel ezelőtt tán én sem mertem volna idézni az említett könyv néhány érdekes gondolatát, például az alaptézis módosulását, mely szerint: „Minden állat egyenlő.” Amihez később valaki hozzáírta, hogy... „de némely állat egyenlőbb!” Vagy a disznók állatfarmon belül betöltött „vezető szerepéről” is aligha mertem volna nyíltan példálózni. Elég fiatal voltam még akkor, de az „öncenzúra” lényegét a polgári nevelés órákon jól belénk gyömöszölték. ĺgy visszatekintve könnyűnek tűnik ítélkezni az akkori kor és akkori önmagam fölött. Változott-e valami lényeges azóta? Jobbak lettünk-e, vagy csupán másmilyenek?! A régi egyenlősdi már a múlté, még akkor is, ha a nosztalgia a parlamenten belül is hangot kap. (Az „egyenlőbbesdi” ma talán egyházainkat fenyegeti legjobban, és sokszor megingatni látszik a „testvér” vagy a „felebarát” szavaink igazi jelentését!) A társadalom differencializálódásával (tagolódásával) ma inkább a „különbségek” és a „másságok” válnak hangsúlyosabbakká, néha már-már úgy érezzük, hogy túlságosan is nagy fontosságot kapnak.

Miért is csodálkozunk, ha a próféta már több ezer évvel ezelőtt is ezekért korholja Egyiptom népét és a fáraóját: „Különb vagy-e bárkinél is?” Sem a Nílus gazdagsága, sem a piramisok nagysága, sem egyéb kiváltságok nem tesznek téged az Isten előtt kivételezetté. Az isteni igazság és ítélet utolér még akkor is, ha „népek tömege” tartozik is hozzád. Bármennyire beképzelt vagy fölfuvalkodott vagy Isten előtt, azok közé kerülsz, akiket előzőleg semmibe vettél és lenéztél. Babilon zsákmányává leszel, a halálban meg ott fekszel a körülmetéletlenek között. Mert nagyságod rossz irányba nőtt!

A koleszterinszintünk és az infláció kivételével ma is a növekedésnek örülünk a legjobban. Órára, napra kész lebontásban mutatják a tőzsdei indexek mozgását. Megtakarításaink növekedésével, vagy sokszor azt meghaladóan nő az önbizalmunk, önbecsülésünk, önhittségünk. „Különb voltunk” sokszor nagyon viszonylagos és kicsinyes. A felnőttek tévedései meg halmozottan jelentkeznek a gyermekekben. A kiemelkedés helyébe (tanulásban, sportban, képességben stb.), a kivagyiság, a rossz vagányság lépett (külsőségben, menő cuccokban, mindig újabb mobilban, pimaszságban...). Ha meg valamiben már nagyon kilóg a lóláb, hát akkor szólunk apucinak, vagy majd apu szól valakinek, az meg majd ad nekünk, vagy éppen nem ad nekünk! Az iskola és a tanító meg azért van, hogy mindezt kiszolgálja.

Különb vagy-e bárkinél is? – teszi fel most nekünk is a kérdést a próféta. Ha ezek a nagyon is ingatag, ideig-óráig tartó biztonságaink elfogynak mellőlünk! Ha a végső kérdésekre kell megfelelnünk, ha a végítélet előtt kell számot adnunk, akkor vajon mekkora lesz az önbizalmunk? Egyben mindnyájan megegyezünk a Biblia szerint. A Római levél 3, 23-ban azt olvassuk: „Mert nincs különbség: mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének.” Az Újszövetség népeként azt is tudjuk, az Úr Jézus azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet. Nem a „különbségünk” vagy „egyenlőbbségünk”, hanem az Isten az, aki „ingyen igazít meg kegyelméből, miután megváltott a Krisztus Jézus által (Róma 3,24). Ebben tűnhetünk ki igazán, ez az igazi kitüntetés.

A szerző református lelkész