Egy zűrös tanév véget ért – mit ígér a következő?

<p>Nehéz tanévet zárnak a szlovákiai pedagógusok, és az oktatási miniszter terveiből arra lehet következtetni, hogy még nehezebbnek néznek elébe. A kormányalakítás óta eltelt egy év alatt folyamatosan azért bírálták Dušan Čaplovičot, mert késett a beígért reformja, de látva, mire készül, az érintettek joggal gondolhatják azt, hogy jobb volt, amikor nem csinált semmit.&nbsp;</p>

Az első nagy ötlete, amely nemcsak a pedagógusoknál, hanem a szülőknél is kiverte a biztosítékot, hogy az alapiskolai osztályokban növelni kell a létszámot. Az alsó tagozatosokban 28 gyermek lehetne (eddig elsőben 22, másodiktól negyedikig pedig 25 volt engedélyezve), a felső tagozaton pedig 28-ról 30-ra emelték a felső határt, ráadásul a szeptembertől érvényes törvény szerint szükség szerint még a törvényben meghatározott keretszám is növelhető hárommal. Így az alsó tagozaton akár 31, a felsőn pedig 33 fős osztályok is lehetnek. Mivel egyre kevesebb a gyermek, az intézkedésre nyilvánvalóan nem azért van szükség, hogy mindenkit beiskolázhassanak. További részletek a már kapható Vasárnapban: Kiket érint legfájdalmasabban a kisiskolák megszüntetése és összevonása? Mekkora az átlagos osztálylétszám azokban az országokban, ahol az oktatás jól működik? Ki dönt majd a szülők helyett, melyik iskolába küldik gyermeküket? Idegen nyelvek helyett több matematika? 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?