Kevesen ismerik, még kevesebben használják, pedig ebből a gyümölcsként hasznosított savanykás zöldségféléből számtalan finomság készülhet. A rebarbara levélnyelét tavasztól (már áprilisban szüretelhető) nyár végéig szedhetjük, melyet legegyszerűbben cukorral, fahéjjal és szegfűszeggel készíthetünk el.
Egy savanykás finomság: a rebarbara
Rebarbaraleves
Hozzávalók:
fél kg rebarbara, szegfűszeg, fahéj, citromhéj, 1 ek. liszt, 4 ek. Cukor
Elkészítése:
A rebarbarát megmossuk, feldaraboljuk, és kb. két liter vízben feltesszük főni. Lassanként hozzáadjuk a fűszereket, a lisztet egy kevés vízben elkeverjük a cukorral, majd a megpuhult zöldséghez öntjük, és forrásig főzzük.
Narancsos rebarbarazselé
Hozzávalók: 1 narancs, 8,5 dl rebarbaralé, 1,5 dl rosé, 50 dkg cukor
Elkészítése:
A narancsot vékonyan meghámozzuk, a hozzávalókat állandó kevergetés mellett egy percig főzzük. A tetejéről leszedjük a habot, és a narancshéjat kivesszük a zseléből. Fagylaltok, sütemények mellé fogyasztjuk.
Kivis rebarbaralekvár
Hozzávalók:
60 dkg rebarbaraszár, 40 dkg kivi, 2,5 dkg cukor, 1 zacskó zselésítő por
Elkészítése:
A rebarbarát és a kivit meghámozzuk, apró darabokra vágjuk, majd a cukorral és a zselésítő porral együtt folyamatos kevergetés mellett felforraljuk. Két percig főzzük, majd befőttes üvegekben azonnal elzárjuk.
Csirkemell gyümölcsmártásban
Hozzávalók:
2 db csirkemell, 40 dkg rebarbara, ételízesítő, 1 dl száraz fehérbor, citromhéj, 1 kk. cukor, 1 dl tejszín, 1 tk. Liszt
Elkészítése:
A csirkemellet csíkokra szeleteljük, a rebarbarát felkockázzuk. A húscsíkokat forró olajban kisütjük, megszórjuk az ételízesítővel, majd félretesszük. A rebarbarát a viszszamaradt zsiradékba tesszük, ráöntjük a bort, kicsit pároljuk, majd hozzáadjuk a citromhéjat és a cukrot. Fedő alatt kb. negyed óra alatt puhára pároljuk. A lisztes tejszínnel besűrítjük a rebarbara levét, majd a húst és a rebarbarát is elkeverjük a mártásban, és összeforraljuk. Rizzsel tálaljuk.
Rebarbarás pite
Hozzávalók:
20 dkg liszt, 2 kiskanál porcukor, 2 tojássárgája, 15 dkg vaj; a töltelékhez: 6-7 rebarbaraszár, 8 dkg porcukor, 1 csipet őrölt fahéj, darált mandula vagy dió
Elkészítése:
A tésztához összekeverjük a lisztet és a porcukrot, hozzáadjuk a tojássárgáját, a vajat, és összedolgozzuk. 2 kiskanál hideg vizet adunk még hozzá, és egy órára a hűtőbe tesszük pihenni. A tésztát kétfelé vágjuk, kinyújtjuk, az egyik felével kibélelünk egy lapos tortaformát. Villával megszurkáljuk, és megszórjuk a rebarbaradarabkákból, a porcukorból, a fahéjból, a mandulából álló keverékkel, majd befedjük a tészta másik felével. Előmelegített sütőben 30-40 percig sütjük.
Daraszelet rebarbarával
Hozzávalók:
2 tojássárgája, 3,75 dl tej, 1,25 dl tejszín, 5 dkg + 2 ek. cukor, vanília, citromhéj, só, 12 dkg búzadara; 40 dkg rebarbara, 4 dl meggylé, 1 zacskó vaníliaízű öntetpor
Elkészítése:
A tojássárgákat 4 ek. tejjel kikeverjük, a tejszínt a maradék tejjel felforraljuk. Beleszórunk 5 dkg cukrot, a citromhéjat, a sót hozzáadjuk a kikapart vaníliavelőt és a darát. Állandó keverés mellett öt percig főzzük, majd apránként beledolgozzuk a tojássárgás-tejes keveréket. Legalább két óráig dermesztjük.
Ezután a meggylében megpároljuk a felkockázott rebarbaraszárakat. 1 dl vízben feloldjuk az öntetport és a 2 ek cukrot, majd a rebarbarás meggylét besűrítjük vele.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.