Egy ország feltétel nélküli alapjövedelmet biztosít

A kormány vizsgálja a szociális program finanszírozásának módjait, beleértve az új adóintézkedések bevezetésének lehetőségét is. 

Dél-Afrikában nagy a jövedelmi egyenlőtlenség, amely az egyik legrosszabb a világon. A munkanélküliségi ráta meghaladja a 30 százalékot. A kormány úgy véli, hogy megtalálta a megoldást: az egyetemes alapjövedelmet. A Business Insider beszámolója szerint az ötletnek széles politikai támogatottsága van, és két éven belül bevezetnék. 

Ez egy rendszeres, kötöttségek nélküli készpénzkifizetés lenne a lakosság számára, miközben az intézkedés segítene a mesterséges intelligencia okozta munkahelyvesztések enyhítésében is. Több más ország is kísérletezett már az egyetemes alapjövedelem változataival. Kenya például 200 különböző helyszínen mintegy 20 ezer embernek nyújt korlátlan kifizetést.

A Johannesburgi Egyetemen végzett tanulmány szerint a dél-afrikaiak többsége „teljes mértékben támogatja az alapjövedelem bevezetését”.

Az ANC közölte, hogy vizsgálja a program finanszírozásának lehetőségeit, beleértve új adóintézkedések elfogadásának lehetőségét. A párt szerint a cél az is, hogy ne váltsa fel a meglévő társadalombiztosítási programokat, hanem kiegészítse azokat. Ha az ANC megvalósítja tervét, Dél-Afrika lenne az első ország, amely egyetemes alapjövedelmet biztosítana.
 

(trend)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?