Egy férfinak nem fizettek

Budapest. Többször megszakították a Legyen Ön is milliomos! felvételeit, miután a műsor készítői csak így tudták megakadályozni, hogy a játékosok tisztességtelen eszközökkel nyerhessenek a kvízműsorban. A stáb tagjai közül öt ember csak azt figyeli, hogy a nézők véletlenül se súgják meg a játékosnak a helyes választ.

Vágó István: „Ez nem vizsga, hanem egy műsor, ahol a stúdióban ülő nézők mindegyike úgy viselkedik, ahogy akar”.Somogyi Tibor felvételeA produkció készítői valószínűleg még komolyabb figyelmet szentelnek majd a játékosok és a nézők ellenőrzésének azok után, hogy Németországban egy 38 éves férfinak azért nem fizették ki 64 ezer eurós nyereményét, mert csalással jutott a műsorba.

– Kizárt, hogy csaljanak a Legyen ön is milliomos!-ban – mondta Gonda Péter producer: számos biztonsági intézkedéssel szűrik ki azokat a játékosokat, akik tisztességtelen eszközöket használva akarnak nagyobb összeghez jutni.

– Ellenőrizzük a játékosok ruháját, ez annyit jelent, hogy a sminkestől a fodrászon át az operatőrig mindenki odafigyel arra, hogy semmit ne csempészhessenek a stúdióba. Kikapcsoltatjuk velük a mobiltelefonjukat, rokonaikat pedig a hátuk mögé ültetjük. Azt is kizárjuk, hogy a játékos például drót nélküli rejtett fülhallgatót használjon, ez ugyanis, amikor mikrofonnal látjuk el őket, azonnal kiderülne. Minden felvételnél négy-öt ember figyel arra, nehogy bárki is súgjon a közönség soraiból – mondta a producer.

Ezzel szemben a Legyen Ön is milliomos! német változatának készítői csak utólag jöttek rá egy csalásra. A 38 éves Reinhold S. ugyan 64 ezer eurót nyert, az összeget azonban nem kaphatja meg, mert kiderült: évekkel ezelőtt már szerepelt a műsorban. Akkor Luis Meyer néven 500 eurót nyert. A férfi tagadja a vádakat, az RTL csatorna ennek ellenére feljelentést tett ellene. A játékos egyébként előzőleg az aláírásával igazolta, hogy nem szerepelt a kvízjátékban.

Az eredeti, angol verzió esetében történt 3 évvel ezelőtt, hogy egy játékos a közönségben helyet foglaló egyetemi tanárának köhögéseiből tudta a helyes választ minden kérdésre. Mindketten börtönbüntetést kaptak. A Legyen Ön is milliomos! műsorvezetője, Vágó István azonban ellenzi, hogy a műsor készítői szabályozzák a közönséget.

– Ha az lenne a cél, hogy a játékos ne tudjon élni a súgás lehetőségével, akkor a közönséget ki kellene zavarni a stúdióból. Egyébként is, a játékos sosem lehet biztos abban, hogy a helyes választ súgták-e meg neki – mondta el véleményét Vágó.

– Ahhoz szerintem viszont nincs jogunk, hogy szabályozzuk a közönséget. Ez nem vizsga, hanem egy műsor, ahol a stúdióban ülő nézők mindegyike úgy viselkedik, ahogy akar. Mindig zavar, amikor leállítják az adást, mert kizökkenünk a tempóból. Egyszer fordult elő, hogy miattam tartottunk szünetet. A közönség soraiban helyet foglaló középiskolások ugyanis olyan hangosan beszélgettek egymással, hogy sarkon fordultam, és kimentem a stúdióból – mesélte a kvízmester.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?