Egy éve történt a Germanwings-katasztrófa

Madrid |

<p>A Germanwings-katasztrófa 150 halálos áldozatára emlékeztek a hozzátartozók, valamint Spanyolország és Katalónia vezetői a tragédia első évfordulóján a barcelonai El Prat repülőtéren.</p>

A légikikötő 2-es termináljánál, ahonnan tavaly március 24-én végzetes útjára indult a Airbus A320-as Düsseldorf felé, emléktáblát avattak az áldozatok tiszteletére. A megemlékezés mintegy 500 résztvevője egy-egy szál vörös rózsát helyezett el az emlékműnél, ahol gyertyát is gyújtottak minden elhunytért.

Silvia Chaves, az áldozatok hozzátartozói által létrehozott érdekképviseleti szövetség elnöke felszólalásában arról beszélt, hogy növelni kell a légiközlekedés biztonságát. "Szeretnénk elkerülni, hogy más családok is ebbe a szörnyű helyzetbe kerüljenek" - fogalmazott.

Mariano Rajoy, ügyvezető spanyol miniszterelnök beszédében hangsúlyozta a kormány elkötelezettségét amellett, hogy elkerülhetőek legyenek az ehhez hasonló tragédiák. Mint mondta, a légi közlekedés biztonsága prioritásnak számít.

Kiemelte, és "modellértékűnek" nevezte a francia, német és spanyol hatóságok közös munkáját a tragédiát követően.

A spanyol kormányfő néhány szóban megemlékezett a keddi brüsszeli terrortámadás áldozatairól, és a terrorizmus elleni küzdelem fontosságáról.

 "Ez a gyász napja, és az emlékezésé" - fogalmazott Carles Puigdemont katalán elnök, aki szerint a tragédia miatt szomorúság sosem fog teljesen elmúlni. 

A német Germanwings légitársaság repülőgépe mintegy 40 perccel a felszállás után zuhant le a francia Alpokban, a vizsgálat során kiderült, hogy a pszichiátriai gondokkal küszködő 28 éves másodpilóta szándékosan vezette a hegynek a gépet. A kapitányt kizárta a fülkéből, amikor az a mosdóba ment.

A járaton több nemzet állampolgárai utaztak, az áldozatok többsége német vagy spanyol volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?