Egy eddig ismeretlen bolygó keringhet egy közeli csillag körül

világűr k

Egy eddig ismeretlen bolygó keringhet a Földhöz legközelebb található csillagok egyike körül – ismertette legfrissebb kutatási eredményeit egy nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoport a Nature Communications című folyóiratban.

A kutatók a Naphoz legközelebbi csillagrendszer egyik tagja, az Alfa Centauri A csillag közelében észleltek egy fényes foltot, amelyre egyelőre csak bolygójelöltként hivatkoznak – olvasható a The Guardian című brit napilap online kiadásában.

„Észleltünk valamit. De ez lehet akár műszerhiba, vagy egy bolygó, vagy aszteroidák, vagy por” – mondta Pete Klupar, a Jurij Milner orosz milliárdos nevéhez kötődő Breakthrough Initiatives projekt vezető mérnöke.

 csillagászok az Európai Déli Obszervatórium (ESO) Chilében működő Nagyon Nagy Teleszkópjának (VLT) segítségével vizsgálták az Alfa Centauri A csillag környékét, bolygók után kutatva.

A szakemberek munkáját a teleszkóp új koronográfja segítette, amely kitakarva az Alfa Centauri fényét, megkönnyíti a keringő bolygók észlelését.

A csillagászok a 2019 májusában és júniusában végzett megfigyelésekkor észlelték a fényes foltot, amelyre nem találtak magyarázatot.

Amennyiben a további megfigyelések megerősítik a felfedezést, akkor ez lesz az első alkalom, hogy a kutatóknak sikerült közvetlenül lencsevégre kapniuk egy exobolygót egy közeli csillag körül.

„Sokak szerint ilyen csillagrendszerekben nem alakulhatnak ki bolygók, ez az egyik oka annak, hogy óvatosak vagyunk a bolygó kifejezés használatával. De ha tényleg egy planétával van dolgunk, akkor az nagyjából akkora lehet, mint a Neptunusz” – jegyezte meg a szakember.

A bolygó a csillag lakható övezetébe esne, ami azt jelenti, hogy a planéta felszínének egy részén a víz állandóan folyékony állapotban van, valamint, hogy a bolygó nagyjából egy évtized alatt kerüli meg csillagját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?