Édenkert lett a sebhelyként tátongó bányagödörből

Elég nagy és bámulatra méltóA szerző felvételeA Nagy-Britannia nyugati csücskében fekvő Cornwallt Anglia egyik legszegényebb megyéjének tartják. Angol léptékkel mérve az átlagosnál magasabb itt a munkanélküliek száma, gyengén fejlett az infrastruktúra és az ipar, és a mezőgazdaság sem tartozik a húzóágazatok közé. A lakosok motiváltsága térségük és saját helyzetüknek megfelelően meglehetősen alacsony. Ez tükröződik vissza az egyetemen továbbtanuló fiatalok átlagosnál jóval kisebb arányában is. Ilyen körülmények között nincs könnyű helyzetben a természetvédelem, és nehéz az embereknek a fenntartható fejlődésről beszélni.

A természetvédelmi irányelvek szerint a legjobb környezet az, ahová az ember még nem tette be a lábát. Az ehhez igazodó gyakorlat sokszor azt jelenti, hogy megpróbálják távol tartani az embereket egyes helyektől. Ennél azonban kicsit bonyolultabb a helyzet. Igaz ugyan, hogy az ember számos problémát okoz ott, ahol megjelenik, de arra is van példa, hogy a környezettel harmóniában, sőt arra előnyös hatást kifejtve él egy területen. A kihívásokra pedig sokszor éppen a jelenlét és nem a távolmaradás adhat választ.

Tim Smit Cornwallban valami olyat akart létrehozni, ami szellemileg és gazdaságilag is ösztönző, valamint elég nagy és bámulatra méltó ahhoz, hogy végre felrázza a környék lakóit. Amit munkatársaival végül létrehozott, az nem csupán a minket körülvevő természetet sajátos szempontból bemutató építészeti remekmű, de szenvedélyes megnyilvánulása az optimista, emberi jövőbe vetett hitnek is. Kollégáival az „Édenkert” létrehozásához kutatók, művészek és műszaki szakemberek munkáját is felhasználta, hogy az elkészült létesítmény minél érdekesebb, elgondolkodtatóbb és szórakoztatóbb legyen.

Már az Édenkert csupasz adatai is meglepőek: Smit csapata egy 60 méter mély és 35 futballpálya nagyságú elhagyott bányagödörben építette fel a világ legnagyobb üvegházát. Ehhez fél éven keresztül 12 dömper és 8 buldózer mintegy 1,8 millió tonna földet mozgatott meg. A lejtős falak szilárdításához 2000 kőhorgonyt használtak, melyek némelyike 110 méter hosszú. A területet növénymagokkal szórták be, majd tápoldatokkal öntözték, hogy megkössék a felszínt. Az üvegházak összetapadt buborékok hatását keltik, az egyes buborékok pedig leginkább gigantikus méretűre nagyított összetett rovarszemre emlékeztetnek. A légies építmény támasztékát a Guinness Rekordok Könyvében is szereplő szabadon álló könnyű fémváz alkotja. A burkolófelületet 625 darab hatszögletű, párnaszerűen kidomborodó ablakból készítették. Az ablakok az UV-fényt áteresztő háromrétegű etilén-tetrafluor-etilénből (ETFE) állnak, élettartamuk 25 év. Az „ETFE-ablakok” tömege alig 1 százaléka az ugyanilyen méretű, üvegből készült ablakoknak. Az üvegházakba megközelítően 4500 fajba tartozó 135 ezer növényt telepítettek. A létesítmény megvalósítása mintegy 86 millió angol fontba került, ebből 43 milliót a Millennium Commission (Millenniumi Bizottság) biztosított szerencsejáték-bevételekből.

A jelenleg látogatható, 2001 márciusában átadott Édenkert érdekessége, hogy sok botanikus kerttől eltérően elsősorban nem ritka növényfajokat mutatnak be megálmodói és létrehozói, hanem olyanokat, melyek mindennapi életünk részei. Az üvegház célja a környezetvédelemmel nem túl sokat foglalkozó, hétköznapi emberek ráébresztése arra, mennyire függünk környezetünktől, a környezetünket benépesítő növényektől. Szórakoztatva akar ismereteket átadni, és az úgynevezett „ahaélményen” keresztül szeretne összefüggésekre rámutatni, és gondolkodásra késztetni. Jól példázza ezt a fiatal gumifaültetvénynek otthont adó terület elé telepített, használt gumiabroncsokból készített ülőkesor vagy a fűszernövények közé állított, fűszereket tartalmazó, kihúzható fiókos régi konyhaszekrény.

Az üvegházkomplexum jelenleg két biomból áll: a nedves trópusi és a meleg mérsékelt övi biomból. (A biom hatalmas területen található, és az éghajlat által meghatározott, jellegzetes összetételű állat- és növényvilágot jelent: ilyen például a tundra, a sivatag, a trópusi esőerdő stb.). A trópusi területet az óceániai szigetvilág, Malajzia, Nyugat-Afrika és a trópusi Dél-Amerika termesztett és az ember által hasznosított vadon élő növényei népesítik be. Ilyenek a rágógumifa (szapotillfa), a trópusi gyümölcsöket adó fák és bokrok, a kakaó, a kávé, a bambusz és a festékeket adó növények. Az automatikusan működtetett tetőszerkezet és fűtés, valamint a levegőbe finom párát juttató számítógépes vezérlésű fúvókák biztosítják a megfelelő trópusi környezetet.

A meleg mérsékelt biom például mediterrán, dél-afrikai és kaliforniai növényeket és virágokat mutat be: a teraszos elrendezésű „borvidék” szőlőfajtáit, olajligetet, dohány- és gyapotültetvényt. A tarka kaliforniai virágok mellett elhaladva az embernek az az érzése támad, hogy gyönyörű tágas mezőn sétál.

S mivel járultak hozzá a művészek az Édenkert érdekességének növeléséhez? A fogadóépület folyosóján egy elszáradt ágakból, gallyakból épített, élethű arab telivér várakozik büszke fejtartással. Az üvegház körüli külső területeken például az anyatermészetet szimbolizáló, fűvel borított nőalak vagy a trópusi biom bejáratánál felállított hatalmas mézelő méh lepi meg a látogatót, a „buborékokban” pedig lépten-nyomon szobrokba botlik az ember: például a szőlőtőkék között két lábon ágaskodik a bor istenét, Dionüszoszt jelképező bronzbika, a paratölgyek alatt pedig ugyancsak száraz ágakból készített, disznókonda „legelészik”.

Külön erénye a létesítménynek, hogy a sétálóútvonal építésekor gondoltak a kerekes székbe kényszerült emberekre, illetve a szívbetegekre, hiszen a 30 Celsius fok hőmérsékletű és 60–90 százalékos relatív páratartalmú trópusi biomban felfrissülést adó hideg terasz, illetve a lombok közt megbújó hidegszoba található, amely enyhülést hozhat rosszullét esetén.

Az Édenkert nem pusztán a sebhelyként tátongó bányagödörből varázsolt Paradicsomot, de felrázta a környék még az építkezés kezdetén is szkeptikus lakóit. A létesítmény mintegy 500 embernek ad munkát (ezek 95 százaléka helyi lakos). A ködös Albion látványosságai között az előkelő 5. helyen álló üvegház a körülbelül 300 ezer lakosú Cornwallba – megnyitása óta – négymillió látogatót vonzott, és ezzel mintegy 150 millió font extrabevételt jelentett. Fellendítette a régió turizmusát, hiszen a látogatókat etetni, szállítani, kulturális rendezvényeken szórakoztatni kell, és sok esetben napokra biztosítani kell elhelyezésüket is. Ez munkát adott és ad a helyi farmereknek, a különböző üzletek tulajdonosainak és alkalmazottainak, felélesztette a szállodaipart és a falusi turizmust.

Az üvegház és környezete megtervezésekor körülbelül évi 600 ezer látogatóval számoltak, azonban már az első évben kétmillió körüli volt az itt megforduló turisták száma. A vártnál sokkal nagyobb látogatottság azt jelenti, hogy a létesítmény már az első évben szűknek bizonyult, ezért a szakemberek már a bővítésén dolgoznak. Terveik szerint egy újabb, a sivatagok világát bemutató biomot hoznak létre, melynek megalkotása meghaladja majd az eddigiek költségeit, teljes összegét mindegy 116 millió angol fontra becsülik.

Az Édenkert, vagy ahogy az angolok nevezik, az Eden Project, jó példája annak, hogyan lehet egy gazdasági és kulturális szempontból elfelejtett, vagy akár halálra ítélt régiót virágzó, látogatókat vonzó világgá alakítani. Emberek millióival érteti meg a környezetvédelem, az erőforrások kiaknázása ésszerűségének fontosságát, és bebizonyítja, hogy a természet ellen elkövetett vétségek emberi leleményességgel és elszántsággal igenis helyrehozhatók.