Édenkert a régi térképeken

London. Az édenkert feltérképezése (Mapping Paradise) címmel publikálta a londoni British Library Alessandro Scarfi kötetét, amely a térképeken évszázadokon keresztül ábrázolt édeneket mutatja be. A 200 színes és fekete-fehér illusztráció ötven kartográfus generáció munkáját szemlélteti.

A paradicsom a kereszténység első évszázadai óta foglalkoztatja a képzeletet. A térképet a legkülönbözőbb helyeken – Indiában, Perzsiában, Arábiában, a Szentföldön, az Alpokban, a Kaszpi-tengernél, sőt a Föld belsejében, vagy éppen a Holdon – ábrázolják, annak ellenére, hogy soha nem találták meg. A legenda szerint csak Nagy Sándornak sikerült megpillantania a Gangesz partján, de nem közelíthette meg, mert visszaszorították az Utolsó ĺtéletre váró lelkek. A kötetben szerepelnek a legrégibb térképek, amelyet a British Library őriz. Köztük egy 1109-ből származó „világtérkép”, az 1265-ös „zsoltártérkép”, Hans Rüst 1480-ban készített térképe, Matthaeus Beroaldus 1575-ös „paradicsoma”.

És bár a reneszánsz után gyakorlatilag már nem jelenítették meg az elveszett Édent a térképeken, 1944. decemberében a The Times riportere „megtalálta” a Tigris és az Eufrátesz találkozásánál, nem messze Bászrától a Tudás Fáját. A fa ugyan csak egy csonka törzs volt, mégis turisztikai attrakcióvá vált. Az iráni–iraki konfliktus és a későbbi háborúk tönkretették, 2003-ban azonban emlékeztetőül odatettek egy arab nyelvű táblát, amely szerint itt állt a kígyó fája, a földi paradicsom szimbóluma.