Dunedin, a Föld legdélebben fekvő nagyvárosa

Az útjelző táblán, amelyet nem tájolásra használnak, hanem idegenforgalmi látványosság, az Antarktisz jóval közelebb van, mint az Egyenlítő. Az új-zélandi Dunedin ugyan egy szélességi fokon fekszik a chilei Punta Arenasszal, de megközelítőleg másfél százezres lakossága több mint kétszerese a másik népességének.

Ezt a tornyot Viktória királynő látogatásának emlékére emeltékNépszabadság-felvételErrefelé rövid a történelem. 1848-ban rakta le a város alapjait kéthajónyi skót bevándorló, akiket a munkanélküliség és hitük védelme kényszerített a hosszú utazásra, hiszen szülőföldjükön nem nézték jó szemmel az anglikán egyházból kivált presbiteriánusok tevékenységét. A maori nyelven boldog találkozás jelentésű Otago-félszigeten megtalálták a hazai tájra emlékeztető környezetet, s a tizenkét dombra épített településüknek Edinburgh gael nyelvű nevét, a közepén hosszan elnyújtott í-vel ejtett Dunedint adták. A skót gyökerekre emlékeztet, hogy a nyolcszögletű városközpontot, az Octagont „Robbie” Burns nagyméretű szobra uralja: véletlenül sem Robertként említik nemzeti költőjüket, akinek unokaöccsét, Thomast az első városatyák közé választották.

Az 1860-as esztendőkben aranyrögöket találtak a környező hegyekben, Dunedin a távoli szigetország legnagyobb városa lett, a gazdasági és kulturális élet, egyúttal a helyi vadnyugat központja. Itt hozták létre az első tőzsdét és az első egyetemet, utcáin csilingelt az első villamos és épült a legtöbb viktoriánus stílusú palota. Az egyik legszebbet, negyvenhárom szobával, William Larnach építtette, hogy elűzze hercegi családból származó felesége honvágyát. Mire tizenegy év múltán elkészült, az asszony meghalt, s neki a második házassága sem sikerült egyik közeli rokonával. Amikor a harmadik feleség a férje korábbi frigyéből született fiúval folytatott viszonyt, Larnach, aki időközben miniszter lett, a parlament folyosóján lőtte magát agyon. Egy püspök elbujdosott: jóhiszeműen hozzájárult, hogy egyik házában leánynevelő otthont rendezzenek be, ám kiderült, hogy az aranyásóknak rendeztek be bordélyt...

Az arany fogyóeszköznek bizonyult, a gazdasági élet súlypontja az északi szigetre helyeződött át, Aucklandbe és Wellingtonba. Dunedin kulturális vonzereje azonban érintetlen maradt. Az Otago Egyetem színvonala messze földön híres, s főleg az Otago-girls jelentenek fogalmat, ezek a női hallgatók a legfontosabb pozíciókba jutottak. Új-Zéland sajátos helyzetének köszönhető, hogy élen járt a nemek emancipációjában, 1893-ban elsőként vezette be a nők általános választójogát. A mai „nőuralmat” jellemzi, hogy az államfői tisztnek megfelelő főkormányzói posztot Silvia Cartwright tölti be, a nemrég újjáválasztott munkáspárti kormányfő Helen Clark, a legfelsőbb bíróság elnöke Sian Elias, a legfőbb ügyész Margaret Wilson, a másfél milliós Auckland polgármestere Christina Fletcher, s az ország első számú vállalkozójának neve Theresa Gattung. A múlt év végén még az ellenzék vezére is hölgy volt, Jenny Shipley, s jóllehet, a választások közeledtével leváltották a konzervatív irányzatú párt éléről, férfi utóda sem tett csodát, Bill English az eddigi legrosszabb eredményt könyvelhette el.

A dunedini utcákon, üzletekben, intézményekben a sötétebb árnyalatú arcszín általában maori eredetre utal. Szemben Ausztráliával, ahol az őslakók túlnyomó többségének elszigeteltség, hátrányos megkülönböztetés a része, már évtizedekkel ezelőtt minisztert adtak Sir Apirana Ngata személyében, Kiri Te Kanawa, a világhíres énekesnő mellett is számos kiváló maori művész, író található. A dunedini katedrális bejáratánál kifüggesztett maori nyelvű Miatyánk éppúgy jelzésértékű, mint parlamenti képviseletük. De nem mindenki „őslakos” maori. A fiatalemberről, aki egy városnézés során lett véletlen útitársam, hamar kiderül, hogy Tuvalu szigetéről érkezett. Az Ellice-szigeteki brit gyarmatból lett, mindössze 26 négyzetkilométeres, a vízből alig kiemelkedő mini államot az üvegházhatás, a felmelegedés különösen veszélyezteti: még ennek a századnak első felében elboríthatja a déli Csendes-óceán végtelen víztükre. Új-Zéland nagyvonalú ajánlatot tett a néhány ezres összlakosságnak, hajlandó befogadni őket, s útitársam az első vállalkozók közé tartozik...

A környezetvédelem szent ügy ebben az országban, s ezt különösen megértheti az ember a déli sziget szinte érintetlen természeti szépségei láttán. Nem véletlen a hazaiak büszkesége, hogy a Gyűrűk urának forgatásakor e tájékon találták meg a Középföldet. A hazánknál háromszor nagyobb ország lakossága épphogy megközelíti a négymilliót (több mint fele három nagyvárosban lakik), ugyanakkor negyvenötmillió juh és nyolcmillió szarvasmarha népesíti be, nem szólva a villanypásztorok határolta területeken rohamosan gyarapodó szarvasállományról. Ezért néha „szkafander”-be öltöztetett birkákat látni, mérik a gázkibocsátást, s a választásokon nem a Watergate-, hanem Corngate-ügy, a génmanipulált gabonák tilalma volt a középpontban.

Dunedint a látogató könnyen felfedezheti, arany nyilak jelzik az utcákon, miként lehet egy nap alatt végigjárni a nevezetességeket. Viszont érdemes autóbuszra és hajóra is szállni, a városhoz kapcsolódik az a pingvintelep, ahol megmentették a kihalástól a sárga szemű fajtát, valamint a fókák és rozmárok partszakasza. A világon mégiscsak egyedülálló szenzáció a félsziget csúcsa, a Taiaroa Head. Itt fészkelnek a királyalbatroszok, a Földön valóban egyedülállóan nem lakatlan szigeten, hanem emberlakta területen. Alkonyatkor több száz viharmadár húz a levegőben, kiterjesztett szárnytávolságuk elérheti a három métert. Furcsa szabályok szerint élnek: kétévenként raknak egy-egy tojást, a költési idő majd három hónap, és ha az új jövevény tíz hónapos, Tahiti s a környező szigetek felé veszik az irányt. Évek múltán térnek vissza, a korelnök az a madármatuzsálemnek tartott albatrosz volt, amely a gyűrűzés tanúsága szerint negyvenhat év után szállt vissza születési helyére. A madarak megszokták az embereket (s a védettséget), mind a vízről, mind a szárazföldről látni és hallani nyüzsgő kolóniájukat, de a tisztes távolságot azért illik betartani.

Dunedin ma már az ökoturizmus egyik központja is. Növekszik az európai és amerikai látogatók száma, de legtöbben a „szomszédos” Ausztráliából érkeznek. (Legközelebbi pontja jó négyórás repülőút.) Megjegyzendő, jókat derülnek egymás kiejtésén (számunkra ez amolyan döntetlen, melyiket értjük nehezebben), s van egy kedélyes civódás is. Az igazi új-zélandi viccek csaknem kizárólag az ausztrálok rovására születnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?