Dublőr volt a kutya

London |

<div>A britek nem kis felháborodására kiderült, hogy kutyadublőrt használva nyerte meg a versenyt a Britain&#39;s Got Talent című tehetségkutató műsor idei győztese.</div><div>&nbsp;</div>

A 2015-ös széria vasárnap esti döntőjében a Matisse nevű hétéves border collie helyett egy hasonmás kutya hajtotta végre a győzelmet hozó kötéltáncot.    A műsor producerei kedden bocsánatot kértek azoktól a nézőktől, akik úgymond nem voltak tudatában, hogy Jules O'Dwyer kutyakiképző egész csapatnyi ebbel dolgozott együtt a produkcióban.    Mint azt közleményükben aláhúzták: "elnézést kérünk, amennyiben az utolsó produkciónál mindez nem volt egyértelműbbé téve a zsűri és az otthon ülő televíziónézők számára".    O'Dwyert állítása szerint sokkolta a nagyközönség reakciója. A kiképző a Twitteren is sok panaszos üzenetet kapott. Mint elmondta, azért dolgozott másik kutyával, mert Matisse-nak gondjai vannak a magassággal. A döntőben Simon Cowell zsűritag "a valaha látott egyik legjobb kutyamutatványnak" nevezte a produkciót.    A diadallal járó 250 ezer font pénzjutalom mellett O'Dwyerék lehetőséget kapnak arra, hogy fellépjenek az idei Királyi Varietén, a brit szórakoztató évad egyik legpatinásabb rendezvényén.    Ez volt a második alkalom, hogy kutya nyerte a brit tehetségkutatót: Ashleigh Butler és Pudsey nevű kutyája a műsor 2012-es szériájában diadalmaskodott.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?