De mi kerül egy karácsonyfán 83 ezer euróba?

karácsonyfa
Belgrád |

Botrány robbant ki a belgrádi belvárosi karácsonyfa miatt, ugyanis a város 83 ezer eurót fizetett érte. A polgármester berezelt, felbontja a szerződést.

A hivatali visszaéléseket vizsgáló Pistaljka szervezet hívta fel a figyelmet arra, hogy a 18 méter magas műanyag fát a kötelező pályáztatás lezárása előtt állította fel a Keep Light belgrádi cég. A vállalkozás készíti a város karácsonyi fénydekorációját is.

Sinisa Mali polgármester bejelentette, hogy felbontja a fára kötött szerződést, holott azt már felállították. A Pistaljka kiemelte, hogy míg a gyéren díszített belgrádi műanyag fa 83 ezer euróba került, a New York-i Rockefeller Center előtt álló, bőségesen felékesített norvég lucfenyőt 62 ezer euró alatti áron szerezték be.

„Meglepődtem a számokon” – mondta Sinisa Mali újságíróknak, majd hangsúlyozta, nem tudott a beszerzési folyamatról. A polgármester hozzátette azt is, hogy minden pénzt, amelyet kifizettek a Keep Lightnak, visszakérnek. 

Nem ez az egyetlen vita Belgrád karácsonyi és újévi dekorációjáról. A hatóságok idén úgy döntöttek, hogy a belvárost már szeptember 29-én ünnepi díszbe öltöztetik, ami a belgrádiak heves tiltakozását váltotta ki. Szerbiában az ortodox karácsonyt csak január 7-én ünneplik.  

Rockefeller Center előtt álló, bőségesen feldíszített fa (TASR/AP-felvétel)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?