Forradalom Szerbiában?

A Budapest–Belgrád-vasútvonallal érintett újvidéki állomás felújításában a vádak szerint a korrupció is tetten érhető, és a tüntetők egy jó része ennek tudja be az omlást. Ez a tömeges haláleset az utolsó csepp volt abban a pohárban, amelyet sokan éreznek, éreztek Szerbiában: a Vučić-évek alatt kiüresedtek a lehetőségek, elharapózott a korrupció, menedzselt lett a demokrácia, nőtt a munkanélküliség – és az élelmiszerárak.

A szűk politikai elit a Covid után már nem tudott osztogatni a világgazdasági kihívások közepette. Vučić lemondatta ugyan miniszterelnökét, a tüntetők már nem elégedtek meg ezzel az áldozattal, mert nem egy politikai bábbal akarják beérni. Azt szeretnék, ha érdemi változás lenne.

Ehhez az lenne szükséges, hogy Vučić és emberei feladják a pozícióikat, amelyekhez a tömegtüntetések ellenére is foggal-körömmel ragaszkodnak.

A szombati belgrádi tüntetésen katonai hang-ágyút vetettek be az éppen csendes (!) megemlékezést tartó tömeggel szemben, egészen kirívó és jogsértő módon. Provokátorokat fizettek meg, régi paramilicistákat hoztak az elnöki palota elé, és pár tucat diákot is letáboroztattak 100 euróért fejenként, hogy legyen „ellentüntető”.

Az egyetemisták által vezetett mozgalom azonban óriási önmérsékletről tett tanúságot, maguk is lekordonozták az ellentüntetőket, nehogy összecsapás alakuljon ki a provokációk nyomán, amely ürügyet adhatna a karhatalomnak a beavatkozásra. Naponta (a tragédia órájában) megemlékeznek az újvidéki áldozatokról, zajlanak az egyetemfoglalások, most épp a bírák hirdettek egy hónapos szolidaritási munkabeszüntetést, de nyugdíjasok és más társadalmi csoportok is csatlakoztak. Az  elégedetlenség tapintható. Vučić ugyanakkor már kibírt több korábbi tüntetést, igaz, azok méretükben kisebbek voltak. A szerencséje (vagy úgy is mondhatjuk, hogy évek kitartó munkájának eredménye), hogy a szerb ellenzék annyira töredezett, hogy egyelőre nem tud mit kezdeni a helyzettel, és a mozgalom maga se közeledik a politikusokhoz. Kiderülhet nemsokára, hogy új arcok felemelkednek-e a mozgalom hátán, vagy mérsékeltebb erők párbeszédbe tudnak-e velük elegyedni.

Mindenesetre nagyon örömteli, hogy a szerb társadalom ilyen önszerveződésre képes a szükségben.

Példaértékű, hogy fiatalok kiállnak másokért, nem az egyetemi jogaikról van szó, hanem a társadalmat foglalkoztató nagyobb kérdésekről. 2000-ben egyszer már sikerült tüntetéseknek elmozdítani az akkori hatalmat, Miloševičéket. Hátha még egyszer sikerülhet.