Cunami - hét év után találta meg a családját egy lány

Banda Aceh |

<p>Egy utcán élő indonéz kamaszlány, akit 2004 decemberében a szökőár választott el a családjától, hét évvel később találta meg halottnak hitt szüleit – mondták el szülők pénteken a francia hírügynökségnek.</p>

Mary Yuranda, aki ma 14 éves, elmondta, hogy a cunami után egy nő vette védelmébe, majd koldulásra kényszerítette az Aceh tartománybeli Meulaboh város utcáin.
A fiatal lány a város egyik kávéházában kért segítséget, hogy visszatérhessen a falujába, ahová szerdán vitte el egy taxisofőr – mondta el a 42 éves Tarmius, a lány apja.
"A hasán lévő anyajegyek, egy szeplő és az arcán lévő sebhely bebizonyította, hogy ő az én kislányom" – mondta el a 35 éves Yusnidar, az édesanya telefonon.
2004. december 26-án a 9,3-es erősségű földrengés kiváltotta cunami idején Yusnidar három gyermeke közül kettővel elveszítette a kapcsolatot. Idősebb lányát továbbra is eltűntként tartják számon.
A cunaminak Indonéziában 168 ezer, az Indiai-óceán parti országokban pedig több tízezer halálos áldozata volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?