Csurka beperelte Verebest

Budapest. Csurka István, a MIÉP elnöke beperelte az RTL Klubot és Verebes Istvánt. A lépésre Verebes egy, a Heti Hetesben tett kijelentése miatt került sor: Csurka azt kifogásolja, hogy Verebes állítása szerint ő III/III-as ügynök volt.

Budapest. Csurka István, a MIÉP elnöke beperelte az RTL Klubot és Verebes Istvánt. A lépésre Verebes egy, a Heti Hetesben tett kijelentése miatt került sor: Csurka azt kifogásolja, hogy Verebes állítása szerint ő III/III-as ügynök volt. Az átvilágító bírók azonban korábban azt állapították meg, hogy Csurka nem esik az ügynöktörvény hatálya alá, a törvény szerint tehát nem végzett ügynöki tevékenységet. Bár Csurka korábban beismerte, hogy beszervezték III/III-as ügynöknek, de állította, nem adott jelentéseket. A MIÉP elnöke 500-500 ezer forint nem vagyoni kártérítést követel Verebestől és az RTL Klubtól is.

Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója elmondta, hogy amíg nem kapják meg a bíróságtól a feljelentés pontos szövegét, és nem nézik meg, mit is mondott a műsorban Verebes István, nem nyilatkoznak az ügyről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?