Csaknem hétórás volt az újabb űrséta

Cape Canaveral |

<p>Hat óra negyvennyolc percet töltött az űrben a Nemzetközi Űrállomás (ISS) két amerikai asztronautája, Shane Kimbrough és Peggy Whitson, és bár az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA szerint sikeresen teljesítették a feladatukat, eközben elszabadult egy védőpanel.</p>

Az űrséta alatt a két űrhajós csatlakoztatta a kábeleket a PMA-3 kódjelű hermetikus adapterhez, amelyet egy korábbi űrsétán tettek át a Tranquility lakómodulról a Harmony modulra. Emellett el kellett helyezniük a Tranquilityre négy, mikrometeoritok és hősugárzás elleni védelmet nyújtó panelt arra a helyre, ahonnan előzőleg leszerelték az adaptert. A feladat végrehajtása közben azonban az egyik védőpanel "elúszott" az egyik asztronautától.

A NASA szerint az elszabadult alkatrész nem jelent veszélyt sem az űrhajósokra, sem az ISS-re, mivel előtte halad. Az űrbázisról készített felvételeken mozdulatlan fénypontnak látszik csupán.

Egy ilyen védőpanel súlya 8,1 kilogramm, szétterített állapotban 1,5-szor 0,6 méteres és mintegy öt centi vastag.

Három védőpajzsot az asztronautáknak sikerült a helyükre tenni, az elveszet negyediket pedig az említett adapter fedelével helyettesítették, amely ugyanolyan anyagból készült. Erről az űrséta ideje alatt hozott döntést az irányítóközpont.

Többször előfordult már az ISS történetében, hogy asztronauták különféle alkatrészeket vesztettek el az űrséták idején, nyolc éve egyikük egy szerszámos ládát hagyott veszni.

Ez volt egyébként Peggy Whitson nyolcadik űrsétája, és ezzel űrhajósnő-rekordot döntött. A majd hétórás űrséta nagyjából felénél Peggy Whitson ráadásul megdöntötte az űrsétán töltött legtöbb idő - 50 óra és 40 perc - rekordját is a nők között.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?