Csak vizit lesz, vagy misszió?

Ferenc pápa, az előzetes hírek szerint, szeptember derekán háromnapos szlovákiai látogatásra készül.

Amikor tavaly decemberben Zuzana Čaputová államfőnek a Vatikánban tett hivatalos látogatása után híre kelt, hogy a pápa akár több napra Szlovákiába érkezhet, a katolikus egyház egyik magas rangú hazai képviselője – újságírói kérdésre – a témát tágabb mederbe terelve kifejtette: II. János Pál pápa azért jött el szívesen három alkalommal is az országba, mert nálunk az egyház ügyét még nem terhelik a polémiák!

E közlés közkeletű lényege tehát, hogy itt a katolikus hívők nem keresik a megújulást, nem kétkedők, és szilárd az egyház konzervatív intézményébe vetett hitük. Vajon mivel szembesül majd a természetes és lényegre törő, reményt sugárzó Ferenc pápa, ha tényleg Szlovákiába látogat? Herdics György címzetes apáttal, a Remény katolikus hetilap főszerkesztőjével beszélgettünk.

Nem a riporter tiszte eldönteni, mennyire sziklaszilárd Szlovákiában a katolikus egyház. Arra viszont kíváncsi lehet, hogy ön, apát úr, szintén úgy véli-e, hogy Ferenc pápa is a fentebbi megfontolásokból iktatja programjába itteni látogatását.

Nem hinném, hogy Szlovákia különösebben kiemelkedne az „annyira” katolikus országok közül, hogy a pápa – egy lelkipásztori útra vagy politikusi meghívásra – pont annak okán látogatna el ide. Szlovákiában lényegében hasonló a helyzet, mint másutt. Nálunk is vannak hívők, akik az egyház tanítását vagy annak hierarchiáját érintő kérdéseket vetnek fel, ami egészen magától értetődő. Ahogyan azt sem feltételezném, hogy azért látogatna az országba, mert itt az egyházon belül minden eszményi és kifogástalan. Szerintem azért jön el, mert lelkipásztori útjainak az a küldetése, hogy hitükben megerősítse azokat, akik gyakorló hívők, illetve igyekezzen megszólítani a keresőket, akik nem kevésbé fontosak az egyház számára. Ferenc pápa ez utóbbiak megnyerésére mindig külön hangsúlyt helyez.

Inkább a mély(ebb)en hívők vagy – az ön szavával – a keresők számára lesz üdvözítőbb a pápai vizit?

Ezt nem tudom precízebben meghatározni. Azt tudom viszont, hogy mint mindenkinek, aki kimagaslik az átlagból, így a legmagasabb egyházi vezetőnek szintén vannak szimpatizánsai; és vannak a magukat tradicionalistáknak tartók, akik körében ő kevésbé népszerű. Valószínű, hogy a hazai társadalom liberális részének, amelyik katolikus értékrendet is vall, mindenképpen kitüntető alkalom lesz, hogy Ferenc pápa ide látogat. Elég tudatosítani, hogy tavaly az év vége felé audiencián fogadta a liberális beállítottságú Zuzana Čaputová elnök asszonyt, és egyúttal elfogadta aSzlovákiábaszólómeghívást. Miez, ha nem a természetes dialógus iránti szándék kétségtelen jele!

Pár napja Ferenc pápa a pozsonyi Globsec-konferenciának is üzent. Kiemelte, hogy a koronaidők válsága arra vonatkozóan is kihívás, hogy a világban strukturális változásokra van szükség. Jelesül nemcsak a régi megtartására, hanem a hibás és nem működő dolgok átalakítására. E gondolatokban találhatott magának teendőket a szlovák katolikus egyház, netán a hazai Püspökkari Konferencia is?

Igen. Hiszen nyilvánvaló tény, hogy a szlovák katolikus egyház nagyrészt a tradíciók útján halad. Mint az szintén igaz, hogy a másfelé irányuló, véleményeltérésekre okot adó gondolatokat próbálják a háttérbe szorítani. Pedig az a normális, ha föl-fölmerülnek kérdések! Jézust meg lehetett kérdezni, lehetett szólni hozzá, sőt, meg lehetett őt érinteni. Az egyház akkor lesz még tágabb körben elfogadható, ha a kérdésfölvetésekre igyekszik nyitottan válaszolni. Persze, a nyitottság nem azonos a mindent szabaddal! De késznek kell lenni a párbeszédre, a 21. század egyházában erre szükség van.

Már az 1960-as évek derekán, a II. vatikáni zsinat esedékes feladattá tette az „ablaknyitás” igényét. Szlovákiában a katolikus egyháznak mely problémakörökben illenék kitárnia a bezárkózottság „ablakait”?

Ha konkrétan a szlovák egyházról beszélünk, hadd említsek „csak” egy élő témát. Már néhány éve, hogy egyházi téren Esztergomban megvalósult a szlovák–magyar kiegyezés. Jogos hát felvetni, van-e előrelépés az ügyünkben; történt-e azóta valami ránk vonatkozó, bennünket segítő elmozdulás? Mert láthatóan nem! Például a reformátusoknak miért van réges-régen Komáromban fakultásuk? Ezzel nem azt bírálom, hogy nekik van, hanem azt tartom rossznak, hogy nekünk, katolikusoknak nincs. Ahogyan az itteni magyar katolikusságnak püspöke sincs! Érdekes, arra itt nem gondol senki, hogy a történelem során hányszor ült szlovák főpap az esztergomi érseki székben. Ha ez a „feudális” világban természetes volt, úgy ma, a demokráciában – amikor a katolikus egyház által is vállaltan mind egyek vagyunk –, a mi esetünkben miért nincs hasonlóképpen? És folyik-e egyáltalán egyházi szinten párbeszéd a szlovák–magyar kapcsolatokban? Bár itt számos egyéb, az egyházat érintő és aktuális, a nyugati világban magától értetődő kérdéskörben sem folyik diszkusszió.

Nálunk egyebek mellett kevés szó esik a katolikus egyházban történt zaklatásokról, a Tisoörökséggel való szembesülésről, újabban a Vojtaššák-ügyhöz való hibás hozzáállásról.

Erre nem az én feladatom választ adni. Az viszont igaz, hogy a szlovák katolikus egyházban, és most nem a hierarchiára gondolok, egyre több az olyan ember, aki szerint ezekről dolgokról világosan beszélni kell. Megvan hát rá az igény, egyelőre nyilván nem eléggé erősen. Pedig az egyház számára alapvetően fontos, hogy állandó kapcsolata legyen az őt körülvevő világgal. Így ne azt az embert nézzük ferde szemmel, aki kérdéseket vet föl, hanem azokat, akik kerülve a párbeszédet, elbújnak a kérdések elől. Még Teréz anya is azt mondta életének egy szakaszáról, hogy egyáltalán nem érezte Isten jelenlétét... De akkor Teréz anya ateista volt? Az a legszebb és a legcsodálatosabb, hogy mégis megőrizte a hitét, meglelte az Istenhez vezető utat.

A most lezárult népszavazás milyen tükröt állít a hazai katolikus egyház elé?

Sokan érzik úgy, hogy az egyházban nem kapnak elegendő teret. Vagy mert elváltak, az egyház nem elfogadó velük szemben. Így tiltakozásképpen nem jelölték be a felekezeti hovatartozásukat.

Pontifikátusának eddigi évei alatt Ferenc pápa megmutatta, hogy a krisztusi tanok választ adnak a migráció, a klímaválság megelőzésének, a nők helyzetének, a másság és a szexuális kisebbségek gondjainak társadalmi dilemmáira – mármint azoknak, akik keresik is. A szlovák főpapi kánon követi ez utóbbi szándékot, vagy inkább az elzárkózás, a riogatás, a tiltások hangja az erősebb?

Nyilvánvalóan a püspöki karban is vannak, akik nyitottabbak a dialógusra. Így a közelgő pápalátogatás jó alkalom lesz arra, hogy olyan témákat is megnyisson, amelyek eddig nem rezonáltak a hazai társadalomban, nem voltak a felszínen, pedig keresztény szemszögből az egyház mindenkihez küldetett. Ferenc pápa is folyamatosan arra figyelmeztet, hogy ezt a küldetését komolyan kell venni. Egyszerűen szólva: mindenkihez oda kell menni, mindenkihez le kell hajolni és megtalálni az egyház iránti legcsekélyebb kötődést is. Hiszen az egyház számára minden lélek fontos.

Tudatosítja a szlovák klérus, hogy modern időket élünk? Hogy a középkori egyházi filozófia aligha szólíthatja meg az embereket, nem lehet számukra rokonszenves?

Nem hinném, hogy érdemes a máglyákra küldés korát idézgetni. Viszont úgy látom, a 21. század szinte kényszeríti az egyházat arra, hogy szembesüljön a modern kor problémáival. Hogy élénken érzékelje: a középkornál modernebb időket élünk. Érdemes visszaidézni, hogy a múltra vonatkozóan II. János Pál pápa mi mindenért kért bocsánatot. Napjaink feladata, hogy majd a 23. században – ha lesz – az egyháznak minél kevesebb dologért kelljen bocsánatot kérnie a mi századunk hibáiért!

Szlovákiában észrevehetően másképp gondolkodik az egyház felső hierarchiája, és másként a „gyalogpapság” zöme?

Az egyház nagy kísértése, amikor kicsit távol kerül a mindennapi élettől. Meg a főpapok is hozzák a saját természetüket, azt a hátteret, amelyből kinőttek. Azt pedig maga az élet mutatja meg, hogy aki elvégzi a teológiát, az minden tekintetben alkalmas-e arra, mely szerint ne csupán a neki kijáró megszólításban, hanem valóban főtisztelendő legyen. A pápa még a püspököket és a bíborosokat is bírálni szokta, amikor arról beszél, hogy aki pap, annak jelképesen bárányszagúnak kell lennie. Tehát aki pap, az az emberekhez küldetett.

Fogékony a katolikus klérus Szlovákiában az iránt, hogy Ferenc pápa nem külsőségeiben, hanem belső értékeiben kívánja megváltoztatni egyházát?

Én azt hiszem, tudatosítja ezt az irányt, de nem mindig jár el ennek szellemében. Az egyház mélyebben konzervatív részében él a félelem, hogy Ferenc pápa eltér attól az ősitől.

Ellenben a világ nyitott, és a gondjaink is nagyrészt globálisak!

Igen, erről van szó. Ezért úgy gondolom, hogy az adott keretek és szabályok között az egyházban mindenki találja meg a maga útját. Azt, ami közeli számára s lélekben építkezni tud. Legyen szó egyénről vagy közösségről. A pápa most nemcsak a tradicionális lehetőséget, hanem több más, ám éppúgy az Istenhez vezető utat mutat.

Miért bajos, ha a politikusok ebből a „kínálatból” nem az emberek mindennapi problémái megoldásának segítését választják, hanem holmi keresztes lovagokként abban versengenek, ki közöttük a nagyobb keresztény?

Azt nyilván nem kell különösebben tanúsítani, hogy akadnak ilyenek. Elég körbepillantani. Ahogyan tény az is, hogy amikor az egyház túlzott mértékben összefonódik a politikai hatalommal, vagy kisstílű vezetői káros történelmi reminiszcenciákra hivatkoznak, az ritkán szül jót.

Ha Ferenc pápa szeptemberben valóban eljön Szlovákiába, akkor „csak” látogatóba érkezik, vagy missziót teljesít, hogy a szlovák katolikus egyház nyitottabb legyen a világra s befogadja az újat, illetve önmagával szemben is kritikus legyen?

Úgy vélem, hogy missziót jön teljesíteni. És érinteni fogja a különböző aktuális témákat. Sok nyitott fül fogja várni az útmutatását.

Szóba kerülhet Róbert Bezák érsek lezáratlanul lezárt ügye is?

Ez jogos felvetés. Ez a kérdés, feltételezhetően, nyilvánosan nem kerül terítékre, de okvetlenül szó lesz róla.