FOTÓK: Ferenc pápa elhagyta a kórházat

Ferenc pápa k

Ferenc pápa nem sokkal vasárnap 12 óra után elhagyta a római Gemelli kórházat, ahol február 14. óta tüdőgyulladással kezelték.

Az egyházfőt szállító fehér autó a kórházból kihajtva lelassított, hogy a 88 éves Ferenc pápa az utasülésről üdvözölni tudja a kórháznál összegyűlt híveket.

Mielőtt kijött a kórházból, a pápa rövid időre kerekesszékben megjelent az épület egyik teraszán, ahonnan szintén üdvözölte az ott lévő embereket. Ez volt az első nyilvános megjelenése, amióta beszállították a kórházba. Az egyházfő nem egyenesen a Vatikánba ment, gépkocsioszlopa elsőként a Santa Maria Maggiore templomhoz hajtott, majd onnan tért vissza a pápai államba.

Galéria

Szombaton orvosai bejelentették, hogy másnap elhagyhatja a klinikát, de még nagyon sokáig fog tartani, amíg teljesen felépül, és még két hónap pihenést írtak elő neki a Vatikánban.

Vasárnap a Vatikán közzétett egy üzenetet, amelyet a pápa írt, és amelyben az áll, hogy hosszú kórházi tartózkodása alatt megtapasztalhatta az Úr türelmét, amely az orvosok és egészségügyi dolgozók fáradhatatlan munkájában és a betegek családjainak elhivatottságában és reményében is visszaköszön.

Ferenc pápa február 14-én került kórházba légúti fertőzés miatt. Kétoldali tüdőgyulladással, hörgőgyulladással és veseproblémákkal is kezelték.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?