Csajkovszkijt is hallgatott

Hamburg. A németeknek megtiltotta, hogy hallgassák, ő maga azonban rajongott az orosz és a zsidó zeneszerzők és zenészek munkáiért – derült ki Hitler lemezgyűjteményéből.

Hamburg. A németeknek megtiltotta, hogy hallgassák, ő maga azonban rajongott az orosz és a zsidó zeneszerzők és zenészek munkáiért – derült ki Hitler lemezgyűjteményéből. Az egykori náci vezér közel száz gramofonlemezből álló gyűjteményét egy Moszkva közeli dácsán találta meg még 1945 májusában a szovjet hírszerzés zsidó származású tisztje. Lev Bezimenszkij a gyűjteményt magával vitte Moszkvába, ám a hírt titokban tartotta, mert attól félt, hogy fosztogatónak nevezik majd. Bezimenszkij később történész lett, és a múlt hónapban, 86 éves korában halt meg. Egykori felfedezéséről most a lánya számolt be a Spiegelnek. Meglepetés, hogy megtalálható a gyűjteményben Csajkovszkij egyik hegedűconcertója, amelyet Bronislaw Huberman adott elő; a zsidó származású lengyel művész 1937-ben hagyta el Bécset, a nácik pedig nyilvánosan a Harmadik Birodalom ellenségének nyilvánították. Hitler hivatalosan megsemmisítőnek minősítette a zsidó zenét – akárcsak magukat a zsidókat. A Mein Kampfban azt írta: a zsidó művészet „soha nem létezett”. (inforadio)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?