Conchita Wurst panoptikumba kerül Bécsben

Bécs |

<p>Conchita Wurst, a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál osztrák győztese lesz a következő figura a bécsi panoptikumban - jelentette be a Madame Tussauds helyi fiókintézménye.</p>

Mint azt egy keddi bécsi sajtótájékoztatón elmondták, a panoptikum új viaszfiguráiról nem a vezetőség dönt, hanem a közönség szavaz. A múzeumot felkereső látogatók kívánságlistáján tavaly hónapokon át állt az élen a női ruhában fellépő, de szakállt viselő előadó, polgári nevén Thomas Neuwirth.

Az énekes lelkesen fogadta a felkérést. "Természetesen igent mondtam, hiszen ez hihetetlen megtiszteltetés és valóra vált álom" - mondta az előadó egy videobejátszásban a sajtótájékoztatón.

Conchita Wurstról novemberben vettek méreteket, több mint félezer fotó készült róla, ami miatt három órán át kellett ugyanabban a pózban tartania magát. A panoptikumban ugyanolyan aranyozott fellépőruhában lesz látható, mint amilyenben tavaly Koppenhágában fellépett, és ugyanúgy magasba emelt karokkal, ahogy a Rise Like a Phoenix című győztes számát befejezte.

A "szakállas nő" az úgynevezett eurovíziós sarokban kap helyet a panoptikumban, a tavaly decemberben elhunyt Udo Jürgens mellett, aki 1966-ban nyerte meg ugyanezt a fesztivált Ausztria számára. 

Az énekes viaszmása az idén az osztrák fővárosban zajló Eurovíziós Dalfesztivál kezdetére, május 19-ig elfoglalja helyét a bécsi Tussauds-panoptikumban. A londoni központban lázasan dolgoznak a figuráján, csak a hajszálak egyenként való behelyezése egy ember öt-hat heti munkája. Egy teljes figura elkészítése akár öt hónapig is eltarthat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?