A Coedu tudásháló verseny célja, hogy megismertesse a diákokat az internet lehetőségeivel, megtanítani őket a projekt alapú munkára, a csapatmunkára és az internet-alapú alkalmazások használatának elsajátítására.
Coedu tudásháló versenye
A csapattagoknak nem kell ugyanabban az országban, vagy egyazon településen élniük, továbbá nem szükséges sem egy osztályba, sem ugyanabba, illetve ugyanolyan típusú iskolába járniuk. A verseny támogatja a különböző országokban, településéken, illetve iskolákban tanuló, más-más technikai forrásokkal és hozzáférési lehetőségekkel dolgozó diákok interneten keresztül megvalósuló együttműködését.
Egy diák a versenyen való részvételre alkalmas, amennyiben a nevezés napján betöltötte a 12. évét, de még nem töltötte be a 20. életévét, nincs nappali tagozatos hallgatóként nyilvántartva felsőoktatási intézményben, és általános- vagy középiskolai tanuló, valamint rendelkezik saját e-mail címmel és érti és beszéli a magyar nyelvet.
A versenyre csak kialakult csapatok nevezhetnek. A verseny feltétele, hogy a csapatoknak a verseny ideje alatt rendelkezniük kell minimum egy munkaállomással (internet-kapcsolattal rendelkező PC-vel), amellyel zavartalanul dolgozhatnak a pályázatukon.
Kategóriák: olimpia, szabad művészetek, országismeret, európai integráció, környezetvédelem, informatika, idegen nyelvek, egyéb.
A versenyre nevezni kizárólag a verseny honlapján lévő online nevezési lap kitöltésével lehet. A nevezés 2003. november 27-én indul. A verseny eredményeként elkészülő tananyagok bárki számára szabadon hozzáférhetők lesznek az interneten keresztül. A versenyben résztvevő munkák elbírálásakor fontos szempont, hogy azoknak alkalmasnak kell lenniük iskolai oktatásban történő felhasználásra. A tavalyi verseny máig is elérhető tananyagai eleget tesznek ezeknek a követelményeknek, és ezeket – visszajelzéseink alapján – használják is egyes iskolákban a törzsanyag kiegészítéseként.
A versenyre való nevezés mindenkinek ingyenes. A verseny 2003 novemberétől 2004 májusáig zajlik. A verseny végén a győztes csapatok nagy értékű informatikai eszközökben és egyéb nyereményekben részesülnek. Bízunk benne, hogy támogatják kezdeményezésünket és hozzájárulnak ahhoz, hogy minél több határon túli diák és pedagógus vehessen részt e hasznos és jövőbemutató versenyen. A verseny részleteiről érdeklődjetek a www.verseny.coedu.hu weboldalon.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.