Panoráma

„Canaria mía...”

Be kell vallanom, az előítéletek csapdájába estem, a Kanári-szigetekről hallva mindig a napon sütkérező emberek jutottak eszembe, s mivel nekem nem „műfajom” ez a tevékenység, nem is vágytam megismerni ezt a tájat. Kellemesen kellett csalódnom.
author
ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS

2022. február 27. 18:52

canaria mía
Egy családi kép a 19. század végéről - A szerző felvétele

Meglepetésem már a leszállásnál kezdődött. A mintegy másfél ezernyi négyzetkilométeres, egymillió lakosságszámot el nem érő szigetnek tekintélyes méretű repülőtere van. A taxi vezetője kifogástalanul vasalt fehér ingben, maszkban nyújtotta felénk a kézfertőtlenítőt. A repülőtérről bevezető úton nyugtázhattuk, hogy nem estünk ki a „civilizációból”, egyebek mellett Ikea, Media Markt, Jysk feliratok mellett suhantunk el. Covid-időszak lévén némi félsz volt bennünk, de ezzel kapcsolatban is kellemes meglepetés ért. Az utcán is mindenki maszkot hordott. Az éttermekben, üzletekben folyamatosan fertőtlenítettek, a helyi buszjáratokon is vannak kézfertőtlenítők. A múzeumokba csak a spanyol egészségügyi hatóság által kért QR-kód bemutatása után lehetett belépni. A szigetcsoport a nevét nem a kanári madárról kapta, ahogy gondolnánk, hanem vélhetően a rómaiak nevezték el a latin kutya (canis) szó alapján. Az eredeti őslakosok történetét, akiket guancsoknak neveznek, a múlt homálya fedi. Korabeli dokumentumokban magasnak, szőkének írták le őket. A Gran Canaria szigetére települők, ami DNS-tesztekkel bizonyított, a Maghrebből, Észak-Afrikából érkezett berberek voltak. A Kanári-szigetek közül Gran Canaria bennszülött népessége volt a legnagyobb. A lélekszám növekedésével megtelepedtek a sziget belsőbb részein is. Szinte évezredes elszigeteltségben éltek, amíg a 15. század véres háborúi meg nem tizedelték őket. A spanyol gyarmatosító törekvések ekkor kezdődtek, Gran Canaria szigetét a század végén, öt évig tartó kegyetlen harc során igázták le. Az utolsó guanartemét, vezetőt Tenesor Semidánnak hívták, elfogása után a spanyol király elé vitték, katolizáltan térhetett vissza hazájába. A spanyol uralom évei következtek. A 15. században a fő termék a cukor, a 16. században leáldozóban voltak napjai, később a szőlő vette át a helyét. A 17. század elején Sevillából érkező hajó a pestist hozta be, ami miatt jelentősen visszaesett a kereskedelem. Ugorjunk egyet a történelemben: a 19. század végén kezdenek kiépülni a kikötők, hogy a fő exportcikket, a banánt exportálhassák; azt a kicsi, édes fajtát. A hagyományos sajtkészítés ma is él. Fray José de Sosa már 1678-ban azt írta: „A sajtok… határozottan kiválóak a nagyra becsült flandriai sajtokkal összehasonlítva is.” A 20. század elején sokan emigráltak, egy, történeti tárlóban őrzött jegyzék szerint, 1917–1937 között például a legtöbben Kubába indultak. Gran Canaria területe, növényzete igen változatos képet mutat. Vulkáni csúcsok, kráterek, zöld hegyhátak, sík vidékek, sivatagi táj váltogatják egymást. A majdnem kör alakú sziget legmagasabb csúcsától – az 1949 méteres Pico de las Nievestől – szurdokoktól szabdalt hegyek lejtenek az óceán felé, leérve sok helyütt homokos partokká szelídülnek. A téli időszak a Kanári-szigeteken kellemes tavaszi időt jelent. Habár a reggelek és esték hűvösek voltak, napközben többször felfutott a hőmérő higanyszála 27 fokig is. A helyközi buszközlekedés szervezettségét Gáldar felkeresésekor tapasztaltuk meg. A város elődjét, Agáldart a Kr. u.-i 7. század körül alapították, a 11. században elnéptelenedett, majd újból felépítették. A mai városka sétálóutcáján délelőtt vígan kávézgattak a helyiek, miközben munkások a karácsonyi kivilágítás díszeitől fosztották meg az oszlopokat. A kis piacépület bejárata is megfogta a szemünket, s belül is az igényes elrendezést láthattuk. A főtérre jutva a szigetek legnagyobb és elsőként épült neoklasszikus temploma előtt kellemes kis parkban ejtőzhettünk. Három öregúr békésen beszélgetve rótta a mintegy ötven méternyi átmérőjű köröket a szökőkút körül, később egy negyedik is csatlakozott hozzájuk. Gáldar az északi terület kulturális központja, kérésünkre kinyitották a színházat, ahol Pepe Dámaso spanyol festő ősi motívum inspirálta menynyezetdíszét szemlélhettük meg. Az egyházi gyűjtemény csalódást okozott, a magasba vezető míves falépcső tetszett a legjobban.

Canaria
Gáldar kellemes kis parkjában - A szerző felvétele

A sziget északi részén fekvő, valaha fővárosként szolgáló település  legfőbb nevezetessége a régészeti parkja. Az őslakosok által hagyott nyomok fölé védőszerkezetet emeltek, monitorokon, igényes, informatív ábrákkal, szövegekkel igazítottak el bennünket a régiek vélt életmódjáról. Az első pillantást felülről vethettük a mintegy 5700 négyzetméternyi területre. A város történelmi központjában több mint ötven házat, barlangot fedeztek fel a múltból. A leghíresebb a Painted Cave, azaz a festett barlang. A vastag fémajtókkal őrzött látnivalót csak időközönként nyitják meg a látogatók előtt. Ami megfogott a festésben: a formák és a színek. Egyszerű geometrikus alakzatok a jellemzőek – a máshol előkerült leleteken is –, az ábrák valószínűleg ideogramok, szimbolikus jelentésűek, csillagászati tudást is feltételeznek. Az ásványi anyagokból készített vörös és fehér színű festékeket ujjal vitték fel a falra. A forma- és színvilág is észak-afrikai párhuzamot mutat. A barlanglakásokat egy központi udvar köré alakították ki, s innen nyílva külön barlangkörök szolgáltak lakóhelyül, raktárként, fazekasműhelyként. A régészeti leletek alapján megállapították, hogy az őslakosok tagolt társadalomban, búzával, nyúllal, hallal éltek, tartósításra sót használtak, tiszta vizük a hegyekből jött, s kőbalta volt a munkaeszközük. A későbbiekben a kör alakú, kőből rakott házfalakat deszkával fedték, erre földet raktak, középen égett a tűz, kétoldalt a hálók voltak. Általában meredek hegyoldalon építették fel azokat. Elterjedt volt a pintaderák, a terrakottából készített pecsétnyomók kultusza. Más-más geometriai formák jelennek meg rajtuk. Feltevések vannak, hogy ezek esetleg családok azonosítói vagy üzenetek hordozói lehettek, egy biztos, hogy ez a „nyelv” ismeretlen volt a spanyol hódítók, a konkvisztádorok előtt. Az agyagidolok a sziget régi kultúrájának szemet megragadó alkotásai, sok közülük emberi alakot, terhes nőt formáz, termékenységi szertartás eszközeiként szolgálhattak. A kanáriai hitvilágban a nap és a hold töltött be fontos szerepet. Etnotörténeti kutatásokban említenek olyan szokást, amikor az itteniek a tengerhez vonultak, s a vizet csapkodva esőért könyörögtek az istenükhöz. Egyes hegytetőket szent helyként tiszteltek, a rituálék színterei voltak. A temetkezési szokásokra a legjobb leletet Gáldar alatt, az óceánparton találták. Az őslakosok különböző módokon temetkeztek: sírdombot emeltek, barlangokat használtak, vagy temetőt építettek. A gáldari egyik kör alakú tumulusba például negyven főt temettek el. Itt, a régészeti parkban négy emberrel találkoztunk, de a Quesada kapitány házában kialakított, történelmet bemutató múzeumban egy lélek sem háborított bennünket. Pedig a pre-Hispanic kortól a napjainkig átívelő fejlődésről itt alakíthattuk ki igazán képünket a Kanári-szigetekről, Gran Canariáról.

Canaria
Mogani óceánpart és egy karácsonyfa a sziklán. A Kanári-szigeteken télen kellemesen meleg az idő, lehet fürödni. - A szerző felvétele

A 18. században élt mecénásnak köszönhető a nagytemplom felépítése, híres mondata: „A templomot akkor is felépítjük, ha kenyérre koldulnunk kell.” Vagyonából szociális tevékenységekre is áldozott. Gáldar városát Leonardo Torriani így írta le a 16. században:

…az utcái szűkek, a házak kőből rakottak, kötőanyag nélküliek, kicsik, takarosak, alacsony tetővel.

A hadmérnök, térképész királyi megbízatásból végiglátogatta a szigeteket és megírta a Kanári-szigetek királyságának leírása és története című művét. Szolgálata fontos volt, hiszen a szigetek kiemelt stratégiai helyet foglaltak el a spanyol korona számára. Francisco López de Ulloe még 1646-ban is azt írta A hét Kanári-sziget meghódításának történetében a viseletről:

Meztelenek voltak, csak az intim részeket takarták,… kivéve a királyt, akit teljesen elfedett a pálmalevelekből finoman megszőtt anyag.

A sziget más részeiről is szerettünk volna benyomást szerezni, így kirándulást tettünk dél felé. Az autópálya környezetében, a tengerpart közelében koncentrálódik a lakosság többsége. Utunkat szélvitorlák szegélyezték. Egy szurdokba is behatoltunk: Guayadequet látogattuk meg. A szervezett túra – amin mindöszsze tízen vettünk részt – meglepetéseket tartogatott a hegyekben. A meredeken emelkedő oldalakon kaktuszokat, fehéren virágzó fákat láthattunk. A magasban fehérlő kis négyzetek soráról kiderült, hogy emberi kezek nyomai, méhkasok, többen foglalkoznak kaktuszmézkészítéssel. Megállónkban sétát tehettünk egy kis barlangtelepülésen. A tufába vájt étterem termei adták meg az alaphangulatot. A lakóhelyek pillanatnyilag többnyire hétvégi házként szolgálnak egy-egy család számára, de fellendülőben van a barlanglakás-turizmus. Mivel évente kétmillió ember látogat a szigetre, közülük biztosan akad, aki a szállása megközelítéséhez hegymászó élményre vágyik. Mi szelídebb otthonba köszönhettünk be, amit autóval is el lehetett érni. A tulajdonos negyedik generációként élt ott, nagyapja még szamárháton hordta fel az élethez szükséges dolgokat. Az ilyen típusú barlangokban általában belépve jobbra, illetve balra találjuk a konyhát és fürdőszobát, hogy a szellőzésük megoldott legyen. A szobákat befelé haladva vájják ki. Parabolaantennát is láttunk a „háztetőkön”. Ahol lehetséges, apró, teraszos kertek ölelik körbe a lakot. További utunk során banánültetvények mellett haladtunk el, amiket hatalmas kiterjedésű üvegházakban óvnak a közvetlen napsütéstől. Mogan települést délen szerintem némi túlzással nevezik „Kis-Velencének”. Való igaz, vannak csatornái és hangulatos egyenházai, de a turisták tömege ezek varázsát is csökkenti. Itt is találhatunk régészeti parkot. Meglepő volt látni, hogy a sziklán, ahonnan gyerekek ugráltak a vízbe, egy karácsonyfa pompázott. A sziget déli része a leginkább keresett, a napimádók itt megtalálják számításukat s a szép, homokos partrészeket is. Különösen hosszú Maspalomas strandja, ahol több mint tíz kilométeren keresztül húzódik a finom homok. Az itteni igazi természeti csoda a homokdűnék sora. Bár védett részük is van, egy helyütt megmászhatók, s ottlétünkkor pajkos gyerekek gurultak le a domboldalakon meg nem unva a le-fel játékot. Az Európa és Amerika között közlekedő hajóknak egy világítótorony segített a tájékozódásban. A kiemelt fürdőhelyen van olyan hotel, ahol ezer eurót is elkérnek egy éjszakáért. Egy olyan domb mellett is elhaladtunk kisbuszunkkal, ahol a NASA űrprogramját segítő nagy parabolaantennákat láthattunk. A sziget mai lakóit nézve igen színes képet láthatunk, a fekete, az őslakosok színe és a fehér, a spanyol hódítók bőrszíne között számtalan árnyalat található. Az itteni nép a turizmusból él, s a sziget tisztán tartásával, az ősök emlékének tiszteletben tartásával igyekszik – a földrajzi, éghajlati adottságain túl is – vonzóvá tenni azt. „Canaria mía…” (az én Kanáriám) – énekli Mary Sánchez dalénekes, s most már vele dúdolom…, az enyém is. Csermák Judit

Canaria
Homokdűnék sora Maspalomasnál. Sok helyütt megmászhatók, a gyerekek örömére, akik fáradhatatlanul futnak fel, majd gurulnak le a dombról. - A szerző felvétele
Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
gáz

Sulík gázárcsökkentése veszélybe sodorhatja az energiabiztonságunkat

87 euróval több marad a nyugdíjasok zsebében

Új átverés szedi áldozatait: az idősek szó szerint kidobják megtakarított pénzüket az ablakon

Gúta

Nem öntöttek ki a folyók, nincs gond a szúnyoghelyzettel Gútán

heger k

Heger üdvözölte Svédország és Finnország NATO-csatlakozását

putyin k

A britek rájöttek, milyen szindrómában szenved Putyin

új szó

Miről ír a csütörtöki Új Szó?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.