Dagmar Havlová – Terror a saját házában

Dagmar Havlov

Pár euróért ott álldogálhatunk Dagmar Havlová ablakai alatt, miközben a környező házak építészetéről szóló úgynevezett szakelőadást hallgatjuk. Václav Havel özvegyének így kell szembenéznie a turisták tömegével, amely szünet nélkül zavarja a vasárnapi nyugalmát, és a kíváncsiskodóknak még van képük integetni is ablakai felé.

A prágai Delostrelecká utcában levő ház az utóbbi években nagyon népszerű lett. Nincs szó semmiféle építészeti csodáról, az érdeklődők az egykori first ladyre kíváncsiak.

„Vasárnapi nyugalom. Már elegem van ebből. Dühös vagyok. Nem vagyok múzeum! Könyörgök! Nem tudok kihez fordulni. Egyik sor a másik után” – írta le Dagmar Havlová az ablakai alatti állapotokat a vasárnapi szieszta alatt.

Dagmar Havlová prágai háza.

Azt is megírta: nem zárja ki, hogy a hívatlan turistákat gumicsővel fogja öntözni az ablakból. És mivel már a Trutnovhoz közeli Hrádečekben is megélt hasonló kellemetlenségeket, nem zárta ki, hogy elköltözik Csehországból. „Már hosszabb ideje gondolkodom ezen, külföldön ezt nem engedik meg maguknak az emberek, itt igen” – jegyezte meg Dagmar Havlová.

Igyekezett megoldani a problémát, és már azt is kiderítette, ki az az idegenvezető, aki olyan szívesen beszél hangosan a villája előtt. „Ez az ember a városi önkormányzat képviselője, tehát jó fizetést kap az adóinkból, és itt fejenként 150 koronát zsebel be. Zemannak hívják” – árulta el az egykori first lady a Blesk című cseh lapnak. A képviselő ezek után azzal védekezett, hogy kliensei semmi rosszat nem tettek, nem csöngettek, és egy-két perc után távoztak.

„Az egész hosszú előadását rögzítette a biztonsági kamera. Zavarja az embereket, hogy pluszpénzt keressen, és még hazudik is” – kelt ki magából Havlová, aki hangsúlyozta, hogy 20 perceket állnak ablakai előtt a turisták.

Integet is…

Az ex first lady közösségi oldalán hívei tanácsokat osztogatnak: „dobjon közéjük petárdát, vízzel teli lufit, vödör jeget és paradicsomot”. „Kiderítjük, hol lakik az úr, és a háza előtt rendezünk pikniket” – ajánlja fel segítségét egy további rajongó.

(Plus JEDEN DEŇ)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?