Búcsú az iskolától

Mint ismeretes, a második világháborút követő években Eduard Beneš egykori köztársasági elnök jóvoltából 1945-től kezdődően egészen 1950-ig az akkori Csehszlovákiában nem léteztek magyar tanítási nyelvű iskolák.

Bodrogközi lévén szlovákul nem tudtam, így gimnáziumi tanulmányaimat Magyarországon voltam kénytelen elvégezni, Nyíregyházán, bizony igen nagy nehézségek árán. Megboldogult szüleim szerető megértése és biztatása mellett e tekintetben igen nagy segítségemre voltak egykori tanáraim, akik nagy szakmai és pedagógiai felkészültségükkel, megértésükkel és szeretetükkel úgyszólván kárpótoltak minden nehézségért. Ezek a problémák elsősorban abból adódtak, hogy a negyvenes évek végén Magyarországon is politikai változás történt, aminek következtében új szellemben kellett tanulmányainkat is folytatni. Mivel az új, „haladó” szellemű tankönyvek kiadása késett, tanárainknak a régi tankönyvek anyagát át kellett értékelniük, ami bizony nem kis problémát jelentett számukra. A természettudományi tantárgyak esetében, valamint a latin és idegen nyelveknél ez ugyan nem okozott számukra nagyobb nehézséget, ellenben a történelem, valamint a magyar nyelv és irodalom új, „haladó” szellemű tanítása bizony próbára tette akaratukat és tudásukat. A legnagyobb nehézségekkel a magyar nyelv és irodalom szakos tanárnőnk küzdött, mivel mind a klasszikus, mind pedig az ifjabb nemzedék íróit, költőit az új, „haladó” irodalomszemlélet értelmében kellett átértékelnie, amiben a régi, még használatban levő tankönyvek nem nyújtottak ugyan nagy segítséget, ám bizonyos adatokat ezekből is át lehetett venni. Még nehezebb volt a helyzete, amikor az élő és bizonyos értelemben a „szocialista realizmus” szellemében alkotó írókról, költőkről volt szó. Mivel a tanítás mellett újszülött gyermeke gondozásával volt elfoglalva, valamint családi kötelességeit is teljesítenie kellett, az említett tevékenységre sem energiája, sem pedig ideje nemigen maradt. Az idő viszont sürgetett, mert már a gimnázium nyolcadik, tehát utolsó évfolyamának második félévében jártunk, s az érettségi vizsgák is közeledtek. Hosszas töprengés után egy teljesen szokatlan megoldást talált. Mivel szilárd meggyőződése volt, hogy a magyar nyelv és irodalom kérdéseivel szívesen és eredményesen foglalkozom, azt javasolta, végezzem el az említett személyek irodalmi tevékenységének kiértékelését, és az irodalomórákon előadássorozat formájában ismertessem osztálytársaimmal, természetesen az ő személyes jelenlétében, amire rövid gondolkodás után igennel válaszoltam.

Minden tudásomat és energiámat igénybe véve a tanárnőmtől kapott irodalmi folyóiratokban megjelent írások alapján – más források nem lévén – kidolgoztam a kért beszámolókat. Közben természetesen az érettségi vizsgákra is készülnöm kellett, ami bizony gyakran éjszakába nyúló további tanulást jelentett számomra.

Közben aztán elérkezett előbb az írásbeli, majd pedig a szóbeli érettségi vizsgák ideje. S mert a gimnázium humán tagozatán folytattam tanulmányaimat, írásbeli vizsgát magyar, latin, német nyelv és irodalomból, valamint számtanból tettem, míg a szóbelit a már említett tantárgyakon kívül a történelem és fizika kötelezően képezte, így tehát összesen öt tantárgyból szóbeliztünk, választási lehetőség nélkül. A Szlovákiában jelenleg érvényes érettségi vizsgarendszerrel összehasonlítva úgy érzem, keményen meg kellett küzdenünk az elért eredményekért.

Az iskolai évzárók idején előtörő emlékeim beszámolója azonban nem lenne teljes, ha nem említeném meg a magyar nyelv és irodalomból tett szóbeli vizsgám egy jellemző, s számomra mind a mai napig szinte megmagyarázhatatlan és hihetetlen mozzanatát. Talán szükségtelen hangsúlyoznom, hogy a már említett tények következtében titokban azt óhajtottam, hogy a magyar irodalom élő képviselőinek munkásságából szóbelizzek, ami tekintettel az érvényben lévő szabályokra – több mint ötven témáról volt szó, melyek egyébként borítékokba voltak elhelyezve, s ezekből kellett választanunk – úgyszólván szinte lehetetlennek bizonyult. Amikor aztán a borítékot felbontottam, a meglepetéstől pillanatnyilag csaknem eszméletemet vesztettem, mivel a következő vizsgatémát olvashattam: Kortárs magyar írók és költők műveinek és munkásságának jellemzése. Azóta tudom, semmi sem hiábavaló, amit az ember tesz. Ezt üzenem sok-sok év tapasztalatával minden most végzős kis és nagy diáknak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?