Brooklyn, 2006. március

Szombaton reggel már a rádió ébresztője előtt felébredtem, valószínűleg idegességemben, mert korán el kellett hagynom Brooklynt, hogy Manhattanben a városi egyetemen letegyem a felvételi vizsgát az újságírói szakra*. Vagy ötvenen jöttünk öszsze és foglaltunk helyet a nagy számítógépes szobákban, ahol a következő két órát töltöttük. Első feladatként egy hír elemzést kellett megírnunk, majd egy rövid, autóbalesetről szóló hírt. Mindkét esetben fél óra állt rendelkezésünkre, és ez igencsak kevésnek bizonyult az én esetemben. Tíz perc szünet után a teszt második része következett, ahol angol nyelvtanból és az aktuális hírekben való tájékozottságból vizsgáztattak bennünket. A nyelvtani rész, úgy éreztem, nem volt nagyon nehéz, és mivel sokat hallgatom a rádiót és rendszeresen olvasom az újságot, nem volt gondom leírni, ki Maureen Dowd, 50 Cent, Tom Delay, kik a Google alapítói, vagy hogy miről híres az Abu Ghraib.

Jó érzéssel sétáltam a 34-ik utcán az Ötödik sugárúttól a Nyolcadikig, gyönyörű kora tavaszi délutáni napsütésben. Sokkal több ember volt most az utcákon, mint reggel, amikor ugyanerre jártam. Mostanában minden percemet jól ki kell használnom, ha minden, az egyetemmel kapcsolatos teendőt időben el akarok végezni, így egy órakor a diplomamunkám egy következő alanyával találkoztam, és másfél órán át beszélgettünk.

Annyira jólesett a nap és a meleg, húsz fok körüli hőmérséklet, hogy miután visszaértem Brooklynba, nem mentem egyenesen haza, hanem kiültem a kedvenc kávézóm előtti padok egyikére, és figyeltem az embereket, beszégettem a körülöttem ülő kedves ismeretlenekkel.

Este színházba voltunk hivatalosak. A Brooklyni Művészetek Akadémiája egyik új színháza Ibsen Hadda Gabler című darabját vitte színre Cate Blanchette főszereplésével. A színház épülete rögtön elragadott bennünket – úgy tetszett, hogy nem újították fel, csak a színpadot, a nézőteret és a technikai részt tették rendbe. A falakon nagy foltokban hiányzott a vakolat, minden eredeti díszítés kopott volt s csak részben látszott, a tartórudakon vastagon állt a rozsda, és az ember néha attól félt, valami egyszer csak a fejére esik. De nem esett, és gyorsan el is felejtettük az épületet, a darab olyan sodró erejű volt. Két és fél óra elteltével azon kaptuk magunkat, hogy Keanu Reeves ballag mellettünk fel a lépcsőkön. Borostás arccal egy agyonhordott fekete zakóban – egyértelműen nem akarta magára irányítani a figyelmet. A New York-iak csak szemük sarkából figyelték őt és a két másik ismert színésznőt, néha összesúgtak, de nem rohanták meg egyiket sem. Cate Blanchette és társai elégedettek lehettek, mert a teltház állva tapsolta őket le a színpadról.

Tizenöt perces séta után már otthon is voltunk és konstatáltuk, milyen jó, hogy mostantól helyben is tudunk színházba menni.

A vasárnap esős időt hozott, s mert kint esett, bent nem esett nehezünkre a lakásban tenni-venni. A macskák meg kimondottan örültek, hogy végre napközben is eltölthettek velünk egy kis időt.

* (A cikk átfutási ideje alatt megszületett a döntés, a Családi Kör New York-i tudósítóját felvették a manhattani városi egyetem újságírói szakára. Gratulálunk! A szerk. megj.)