Botrányhősök a VASÁRNAPban: Picasso és a rendetlenség művészete

<p align="JUSTIFY">Kevés embernek volt akkora rendetlenség az életében, mint neki. Mégis tőle tanulta meg a világ, hogy a káoszban is ott a harmónia.&nbsp;</p>

Már a neve is egy áthatolhatatlan szóbozót: Pablo Diego José Francisco de Paula Juan Nepomuceno María de los Remedios Cipriano de la Santísima Trinidad Ruiz y Picassóként anyakönyvezték, 1881-ben. Malagában született, és már gyerekkorában rengeteg nő versengett a kegyeiért: anyja, nagyanyja, két nővére és számos unokatestvére. Bizony, elkényeztették. Kilencéves korában már úgy festett, hogy szintén festő apja azt mondta: ő maga inkább hagyja az egészet a fenébe, és nekiadta az ecseteit. Ez persze csak egy anekdota, Picasso életrajzai tele vannak ilyenekkel.

Hol mindenhol diákoskodott? Mivel sokkolta először a művészvilágot? Miért keltett leginkább óriási megbotránkozást az Avignoni kisasszonyok című festménye? Mikor és kivel tudott először saját lakást bérelni? Hogy nézett ki ez az együttélés? Ki mindenkibe szeretett még bele? Kikkel élt együtt, és hogyan? Mivel került a legjelentősebb spanyol festők közé? Mit csinált, miután a náci Németország katonái bevonultak Párizsba? Hány festmény, kerámia, rajz és szobor maradt utána?

Sok érdekességet megtudhatnak, ha elolvassák Veres István írását a Vasárnap már megvásárolható számában. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?