Botránnyal zárult a Eurovíziós Dalfesztivál spanyol válogatója

Madrid |

<p>Bekiabálásokkal tiltakozott a zsűri döntése ellen és kifütyülte a tévéstúdió közönsége azt a 20 éves énekest, aki Spanyolországot képviselheti a májusi Eurovíziós Dalfesztiválon Kijevben.</p>

A spanyol közszolgálati televízió hétvégi élő műsorában öt finalista közül választották ki a győztest, azonban az első helyen szavazategyenlőség alakult ki két énekes között.

A zsűri végül Manel Navarrónak kedvezett annak ellenére, hogy a közönség kedvence a másik előadó, Mirela volt.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"265582","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Az idén életbe lépett új szabályok szerint döntetlen szavazat esetén a zsűri választ a két énekes közül, míg korábban ebben a helyzetben a közönség szava számított.

A nyertes kihirdetése után a második helyen végző Mirela rajongói zúgolódni kezdtek, hangosan tiltakoztak, fütyültek és bundát kiabáltak. A győztes erre bemutatott a közönségnek.

Az adás után az egyik rajongó zaklatta Xavi Martínezt, a zsűri egyik tagját, azzal vádolva, hogy személyes döntést hozott, mert barátja a nyertes énekesnek.

Az indulatok tovább forrtak a műsor után is a különböző internetes fórumokon, ahol a döntést néhányan úgy értékelték, mint a lemezipar győzelmét a közönség felett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?