Boszorkánykarrier Dyroeyshamn szigetén

A 44 éves Eli Karine Pedersent öt évszázaddal ezelőtt biztosan máglyára küldték volna, ma azonban zavartalanul élhet hivatásának, legutóbb ő képviselte hazáját a norvégiai Vardoe kisvárosban rendezett első boszorkánytani konferencián.

A barna hajkoronájában melírozott szőke tincseket viselő, kékszemű, sudár, feketeszoknyás, magas tűsarkú cipőben megjelenő Pedersen négy éve még egy pszichiátriai intézetben dolgozott nővérként. Állítása szerint nem ő kereste magának a boszorkányságot, az talált rá, nem sokkal azután, hogy kis farmot vett magának a lakóhelyétől több száz kilométerre délre fekvő Dyroeyshamn szigetén. Alighogy birtokba vette birtokát, több oldalról kezdtek nyomást gyakorolni rá, hogy adja el a farmot, mert a szigeten halászati üzemet terveznek építeni. Eli azonban nem engedett. Per pert követett éveken keresztül, ő pedig szép lassan démoni figurává vált a környékbeliek szemében, megtestesítője a gonoszságnak és boszorkányságnak, amely útját állja minden jónak... a hajógyárépítésnek, az iparosodásnak, a fejlődésnek...

„Olyan sokáig tartott ez az állapot, hogy a végén rá kellett jönnöm: igazuk van, tényleg boszorkány vagyok” – mesélte az AFP-nek megvilágosodása történetét. A gondolatot tett követte: boszorkányüzemet nyitott a farmján. Jégen való masszírozást, kővetéses gondeltüntetést kínált a különleges élményektől vissza nem riadó csoportoknak és egyéni jelentkezőknek. A boszorkánykereskedés virágzásnak indult, a halfeldolgozó viszont hamvába holt. Sosem épült meg. Ma Pedersoné az egyetlen virágzó vállalkozás a szigeten, egykori ellenségei a legjobb klienseivé váltak, naptárja egy évre előre betelt, tömegesen jönnek hozzá azok, akik látni akarják a „boldog boszorkányt”. Pederson boszi éves forgalma 60 ezer euróra rúg. Módszere hatásos, a körülmények hitelesek, a páciensekkel való foglakozás odafigyelő és együtt érző. Eli azt tanácsolja klienseinek, hogy vessék el maguktól a gondjaikat, terheiket, bánataikat szimbolikusan megtestesítő követ. Elkíséri a varázslatvásárlót a tengerpartra, útba ejtik a régi temetőt, ahol a legutolsó boszorkányégető máglya meggyújtójának, az 1695-ben elhunyt hóhérnak a fia nyugszik. Majd bedobják a követ a tengerbe, és megköszönik a hullámoknak, hogy elnyelte a bánatot, utána pedig megszólalnak a harangok. És jönnek az újabb boszorkányigézetre vágyók.