BMW i8: Tom Cruise bőrében

<p>Sokáig gondolkoztam azon, mivel kezdjem ezt a tesztet. Hogyan lehet elkezdeni írni egy ilyen autóról? Bármi, amit leírok, még csak távolról sem közelíti meg azt az érzést, amit az ember átél, míg ezt a verdát vezeti egy héten át. A legjobb az lesz, ha a legelején kezdjük. Felhívtak a BMW-ből, hogy kész az i8, átvehetem&hellip;</p>

A BMW pozsonyi központja előtt a parkolón körülbelül öt járókelő állt az autó körül, mikor megérkeztem. Nem akartam közel menni az autóhoz, így tisztes távolságból vártam a márka képviselőjét a kulcsokkal. Azt, hogy lépten-nyomon figyelni fognak, idővel megszoktam, ám nem volt könnyű. Legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy az autó ilyen feltűnést kelt. Nemegy drága és luxuskocsit vezettem már, de ennek a dizájnja és megjelenése annyira egyedi és futurisztikus, hogy mindenki, szó szerint mindenki megbámulja. A legelső kereszteződésen állva az autó előtt haladó gyalogosok megálltak az átjárón és elkezdték fényképezni. Annyira kínosan éreztem magam, hogy a napellenzőt is lehajtottam, hogy ne lássanak. Aztán azt mondtam, ez van, ezt kell szeretni, egy hétig Tom Cruise-ra fogok játszani.

Isteni volt

Csak a margóra jegyzem meg, hogy ez az autó már 2014-től járja az utakat. Szlovákiában csak ritkán találkozhat vele az ember, nagyrészt BMW márkakereskedésben. Ezért is számít igazi élménynek vezetni, látni.

Ami a külsőt illeti, pontosan ez a dizájn, amely abszolút időtálló és lenyűgöző. Aki azt gondolja, hogy az utastérben kismillió kapcsoló, gomb és lézersugár van, az ugyanúgy meglepődik majd, mint én. Az i8 utastere ugyanis a futurisztikus dizájn tekintetében sokkal inkább visszafogott, mint mondjuk az i3. Klasszikus, BMW-ből ismert vezérlőgombokat és funkciókat találunk az autóban, picit átalakítva. Összességében nagyon kellemes hatást kelt az utastér, még akkor is, ha semmiben nem lepett meg. A márka filozófiája, hogy a műszerfal elsősorban a sofőrnek szolgál, az i8-ban még nagyobb hangsúlyt kapott. Bárhova tettem a kezem olyan érzésem volt, mintha a tervezők tudták volna, mit akarok és fogok csinálni. Amin változtattak, az iDrive rendszer grafikája és néhány funkciója; bizonyos dolgokat ugyanis hibridmeghajtású modellhez kellett igazítani. A rendszer nagy előnye, hogy hihetetlenül gyorsan megtanulja az ember kezelni, még olyan is, aki soha az életben nem használta. Az utastér jó hangszigetelt, bár túl sok zajt amúgy sem hallani, ha elektromos meghajtással haladunk.

Az i8 hivatalosan négyszemélyes autó, ami azért is meglepő, mert az egyik motor középen helyezkedik el, így túl sok hely az utastérben nem marad, az alacsony tetőről nem is beszélve. Meglepő módon a hátsó üléseken találnak gyermekülés rögzítésére szolgáló Isofix rögzítést. Milyen beszerelni az üléseket, azt nem tudom, ám biztos vagyok benne, hogy ha sikerül, a gyerekeknek igazi élményben lesz részük. Egyébként a csomagtértől se várjanak sokat, két laptop még úgy ahogy elfér benne, sokkal több viszont nem.

Halkan suhan

Aki egy éjszaka alatt feltölti az elemeket, az napközben hangtalanul suhanhat végig az utcákon. Ettől a járgánytól mindenki állati hangot vár, ám az igazság az, hogy árammeghajtásnál meg se nyekken. A gyári adatok szerint 37 kilométert megtesz áramra, ám a reális forgalomban 20–30 kilométeres távolságról beszélünk – a vezetési technika rendkívül befolyásolja az áramfogyasztást. Másrészt, ha bekapcsolják a motort, mintha egy telivér sportautóba ülnének. A sportüzemmód egyébként nemcsak a száguldozásra jó, hanem az elem visszatöltésére is, néhány kilométer után majdnem száz százalékra képes rekuperációval feltölteni az elemet.

A 266 kW/362 lóerős teljesítményt egyszerűen érezni. 0-ról 100 km/órás sebességre 4,4 másodperc alatt gyorsul, padlógáznál 250 elektromos newtonméter áll rendelkezésre, 3700 fordulattól pedig további 320 Nm a soros háromhengeres twin scroll turbo motorból.

Az i8 tehát minden, csak nem egyszerű autó. Meghajtásáról két erőforrás gondoskodik. Az elektromotorhoz (96 kW/250 Nm) duplakuplungos automata váltó csatlakozik, amely az elülső kerekeket hajtja. Ez a motor az autó közepén helyezkedik el. A második, 1,5 literes benzines háromhengeres motor (170 kW/320 Nm), amely annyira nem különbözik a Mini Cooperből ismert erőforrásoktól, az autó hátsó részében lett elhelyezve keresztbe. Ez utóbbi a hátsó kerekeket hatja, így az i8 egyfajta négykerék-meghajtást is kapott. A gyártó szerint a hibridrendszer közös teljesítménye 266 kW.

Az alváz nagyon érdekes, ugyanis kisebb gyorsaságoknál, városban nagyon kemény, merev, s minél gyorsabban hajtunk vele, annál kényelmesebb. Aki városi forgalomban akar több időt eltölteni, s kíváncsi az i8 fogyasztására, annak leírom, hogy a 362 lóerős autó 5,3 liter üzemanyagot fogyaszt 100 kilométeren.

Összegezve és aláhúzva

A BMW ezzel az i8-al mutatta meg a világnak, hogy egy hibrid is lehet rendkívül élvezetes, hogy vérbeli sportautónak is lehet városi hatchbackre jellemző fogyasztása. A BMW ráadásul a dizájn terén is hatalmasat alkotott, s olyan autót tervezett meg, amelynek külsején tán még évtizedek múlva sem fog kelleni változtatni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?