Bizonytalan lottórekord

Budapest. Hihetetlen magasságot érhet el a magyarországi szerencsejátékokon nyerhető summa, ha több, mint fél évnyi halmozódás elteltével végre lesz ötös a lottón. Ám a rekord – mint alább kiderül – korántsem biztos.

Kétmilliárd és még ötszáznegyven millió. Ennyi az új nyereményrekord, ha az ötöslottó soron következő telitalálatos számsorát mindössze egy szelvényen fogják a legközelebbi értékeléskor megtalálni. Ilyen összeget birtokolva már bekerülhetünk Magyarország száz leggazdagabb polgára közé, s hogy mi mindenre lenne elegendő a tengernyi pénzhalom, arról naponta cikkeznek az újságok. Csak azt nem teszik hozzá: nincs semmi garancia arra, hogy valóban több mint két és fél milliárdot nyer majd valaki a lottón. Ám ne gondoljunk a játékszervezők fondorlatára. A hosszú szünet után megtörténhet, hogy egyszerre ketten írják az öt nyerőszámot szelvényükre, s ebben az esetben az ötöslottó csúcsnyeremény-alapja kétfelé oszlik, ami már „csak” 1,27 milliárdot jelent egy-egy játékosnak. Ez még mindig jó százmillióval több, mint a Magyarországon eddig nyert legmagasabb összeg, de mi van akkor, ha három, netán négy vagy még több lesz a telitalálatos szelvények száma?

Akkor bizony megmarad a trónon a 2001 novemberi, 1,152 milliárdos rekord – a mostani, hihetetlen sorozat lezárultával is. Van erre esély? Hogyne! Hiszen volt már 13 ötös is egyszerre a lottón, s alig 11 év telt el azóta, hogy négyen játszották meg egyazon héten a telitalálatot hozó számokat.

Persze az ilyesmi ritkaság, s rendszerint akkor fordul elő, amikor az úgynevezett kedvenc számokból emel ki néhányat a sorsolóberendezés a többi közül. A játékszervezőnél pontosan tudják, hogy melyik a legnépszerűbb hat szám, miért csinálnánk hát titkot belőle? ĺme a választék: 3, 7, 13, 19, 21, 56. Ha belőlük állna össze a nyerő ötösfogat, külön fogadásokat lehetne kötni arra, hogy legalább kettő, de inkább még több tulajdonosa lesz a főnyereménynek.

Akkor is nagyobb az esély az osztozkodásra, ha csupa kis szám, vagyis az első negyvenöthöz tartozók díszelegnek a nyerőszámok listáján. A 19-es pedig még ezek közül is kiemelten esélyes a nyertesek számának növelésére, hiszen sok lottójátékos bizonyos évszámokat választ tippjeként, amelyek többnyire az 1900-as évekhez kötődnek. ĺgy, ha kettéválasztja a dátumot – mint azt oly sokan megteszik –, az egyik szám rendszerint a 19-es.

Játsszunk tehát inkább nagy számokat? Ha mindenképpen egyedül akarunk a csoda alanyává válni, akkor mindenképpen ez a helyes tanács. Annál is inkább, mert egyetlen számnak sincs nagyobb esélye a kisorsolásra a többinél. Persze kérdés: annyira fontos-e, hogy ne kényszerüljünk osztozkodásra? Mielőtt erre a lottóláztól fűtve igennel válaszolnánk, gondoljuk át józanul: melyik álmunkról kellene lemondani amiatt, hogy csak párszáz milliót tudunk áldozni rá?

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?