Műveletlenség luxusa

Hogy a reális célokat megfogalmazzuk, ahhoz fontos tisztában lenni a jelen állapottal. Az iskolaügy tervezésénél vannak olyan lépcsők, amelyek segítenek. A most születettek 3 év múlva mennek óvodába, majd hatévesen iskolába, így vannak irányadók a tervezéshez. Kis kutatással megismerhetjük az elmúlt évek tendenciáit is, amiből prognosztizálhatóak a rákövetkező évek adatai. Persze bízhatunk a csodában, hogy megjön a szlovákiai magyarok gyerekvállalási kedve (régen a műsorszünet idején javult, most talán az internetet kéne kikapcsolni), de még a magyarországi intenzív családtámogatási modell (marketing) sem tud valós fordulatot elérni: a termékenységi arányszám messze elmarad attól, hogy ne csökkenjen a létszám. A szlovákiai magyart emellett még az ág is húzza. 

Gyurgyík László elemzéseiből tudjuk, hogy 1994-től, 30 éve fogy a szlovákiai magyar, azaz jóval több a halálozás, mint a születés. A szlovákság esetében ez a Covid megjelenéséig nem így volt, a magyarok (csak emiatt) évente cirka 1-2 ezerrel vannak kevesebben. A termékenységi arányszámunk 1,2, ami ugyancsak elmarad a szlovákság 1,5-ös adatától, de mivel egyre lesújtóbb a szlovákiai magyarok korfája, az elöregedő közösségnél ez még tovább romlik. Gyurgyík a következő népszámlálásra már 400 ezer alá jósolja a létszámunk. Az oktatásügyünk valós tervezése kapcsán nem hagyhatjuk figyelmen kívül az asszimilációt, az iskolák elérhetőségét a szórványban vagy a romák létszámát, akik sok kis iskolát tartanak még életben néhány régióban. 

A számok már tükröződnek az óvodai képzésben. A Pro Civis adatai szerint 358 magyar (önkormányzati és egyházi) óvodából 167 olyan van, amely az egyetlen a településen, és a létszám 25 gyerek alatt van. 26 településen az ovisok száma a tízet sem éri el, ezek fenntartása igencsak nehézkes. 

Az oktatási intézményeink jelenlegi helyzete is intő jeleket mutat. Fodor Attila elemzései rámutatnak (a 2023/24-es tanévre vonatkozóan), hogy míg az összes szlovákiai közoktatási intézményen belül a magyar intézmények számának aránya 10,5 százalék, addig a szlovákiai magyar gyerekek (óvoda) és tanulók (alap- és középiskola) létszámának aránya Szlovákiában 5,6 százalék (valamivel több mint 50 ezer). Itt már borítékolható a több bezárásra/ összevonásra váró intézmény. 231 magyar iskolából 36 olyan van, ahol a tanulók száma nem éri el a 20-at, további 48-ban pedig az 50-et. 

Ha tovább lépünk, akkor azt láthatjuk, hogy a középszintű oktatási intézményekben kisebb a magyarok aránya, mint az alapoktatásban. Ennek okai valószínűleg összefüggenek a roma közösséggel, ahol a továbbtanulási ráta jelentősen alacsonyabb. De az egyetlen felsőoktatási intézményünk, a Selye János Egyetem is alá tudja támasztani ezt a tendenciát, hiszen a most 20 éves egyetemünk alapítása óta felére csökkent a szlovákiai magyar érettségizők száma, azaz az egyetem potenciális célcsoportja (egy erős versenyhelyzetben). 

És akkor tegyük fel magunknak az kérdést: Milyen terve, elképzelése, esetleg célja van a döntéshozóknak a fenti tendenciával kapcsolatosan? A közhelyek durrogtatásán kívül hallottunk már átfogó vízióról, hova szeretnénk a következő 10 évben eljutni? Mit kezdünk az adott helyzettel, mit tehetünk a kritikus településeken, mire használhatnánk értelmesen a (most még) Magyarországról érkező erőforrásokat? Hogyan teremthetnénk egy olyan modellt, amiben nem az érzelmek összecsapása, hanem a racionális döntések menekülnek előre? Merünk egyáltalán erről őszintén beszélni? Lesz már végre egy olyan politikai képviseletünk, ahol tapasztalhatóak lesznek a szakmai hozzászólások, és egyértelmű lesz, ki a téma szakpolitikusa? Ha netalántán fogadja a képviseletet a szaktárca vezetése, továbbjutunk-e a kínos és semmitmondó (kampány)megnyilvánulásokon, mint ahogy az legutóbb sikerült? 

Meggyőződésem, hogy átgondolt cselekvéssel lehet vonzó a szlovákiai magyar iskola, és erős gerince lehet még sokáig a közösségnek. Ehhez viszont tudni kellene, hogy hova szeretnénk eljutni, mert a cél nélküli hajó vitorlájába nehéz jó széljárást találni. Addig pedig érdemes megfogadnunk Kodály Zoltán gondolatát: „Olyan kevesen vagyunk, hogy a műveletlenség luxusát nem engedhetjük meg magunknak.”