Bill Gates visszavonul

Seattle. Két éven belül, fokozatosan felhagy a világ legnagyobb számítástechnikai cége napi ügyleteinek irányításával Bill Gates – jelentette be helyi idő szerint csütörtök este maga a Microsoft alapítója és elnöke.

Bill és Melinda Gates. Alapítványuk a maga mintegy 30 milliárd dolláros vagyonával a világ legnagyobb jótékonysági szervezete, Gates oktatási-nevelési és egészségügyi programokat finanszíroz belőle, szerte a világban. „Vissza akarok adni valamit a gazdagságomból a társadalomnak“ – mondta a világ leggazdagabb embere, és hozzátette: vagyonát nem a gyerekeire akarja hagyni, hanem jótékonyságra kívánja költeni.SITA/APGates elmondta, hogy felségével, Melindával a jövőben több időt és energiát kíván szentelni az általuk eddig is folytatott jótékonysági tevékenységnek, mindenekelőtt az éhezők segítésének és az egészségügyi ellátás javításának a fejlődő országokban.

A Microsoft napi ügyleteiből történő kivonulása ellenére Bill Gates elnökként megmarad a társaság élén, s – mint fogalmazott – stratégiai tanácsadóként a jövőben is segíteni kívánja cégét a legfontosabb projektek megvalósításában.

Bill Gates jövő év júliusától tervezi a visszavonulást. „Kemény döntés volt!“ – nyilatkozott az 50 éves Gates, és rögvest hozzátette, hogy nem nyugdíjba megy, hanem – ahogyan ő fogalmazott – „átrendezi a prioritásait“. 2008 júliusa után ugyanis „csak“ elnöke lesz a Microsoftnak, a napi irányítást a 2000. januárjában kinevezett vezérigazgató, Steve Ballmer veszi majd át. A sajtóértekezleten, ahol Gates bejelentette a döntését, jelen volt Steve Ballmer is, aki a Microsoft töretlen fejlődéséről beszélt. A következő évtizedben egymilliárd új kliensre számítanak – mondta optimistán Ballmer.

A tekintélyes Forbes magazin a közelmúltban számolt be arról, hogy Bill Gates mintegy 50 milliárd dollárra becsült vagyonával a világ leggazdagabb embere. Ezzel szinte egy időben feleségével együtt egy másik titulus is kijutott neki, a Time magazin ugyanis a világhírű rockzenésszel, Bonóval együtt „az év személyiségének“ választotta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?