Bezár a Karel Gott Múzeum

Prága/Jevany |

<p>Hároméves működés után rövidesen bezárja kapuit a Karel Gott Múzeum. A Gottland elnevezésű múzeumot 2006-ban a Prágától alig néhány kilométerre fekvő Jevanyban nyitották meg.</p>

Abban az emeletes villában van, amelyben a "prágai aranycsalogány" lakott a hetvenes és a nyolcvanas években.
Kateřina Moťovská, az intézmény jelenlegi tulajdonosa anyagi gondokkal indokolta a lépést. Karel Gott nem nyilatkozott. A cseh bulvársajtó viszont nem zárja ki, hogy a múzeum bezárásának más okai is vannak. Kateřina férje, Jan Moťovský vállalkozó, aki a múzeumot kigondolta és létrehozta ugyanis másfél éve rejtélyes körülmények között eltűnt. Egy bíróság a közelmúltban hivatalosan halottnak nyilvánította, s teljes vagyonát felesége örökölte, holott néhány vállalkozását Jan testvérével, Romannal közösen alapította. Kateřina és Roman között időközben megromlott a viszony. Roman szerint a Gottland eladása mögött is alapvetően az áll, hogy Kateřina az egész vagyont minél hamarabb pénzzé akarja tenni. Moťovská ezt tagadja, s azt állítja: kevesen látogatták a múzeumot, mert az Prágán kívül van. Nem zárja ki, hogy a kiállítás később esetleg egy alkalmasabb helyen újra megnyitható lenne.
    Gott egykori villáját Moťovský 15 millió koronáért vette meg az énekestől, majd vele szorosan együttműködve alakította ki a múzeumot. Moťovský újabb 15-20 millió koronát fektetett be a villa és a hozzá tartozó tágas park teljes rekonstrukciójába, Gott pedig számos személyes tárgyát, egykori lakberendezését, ruháit és különféle holmiját bocsátotta ingyenesen a múzeum rendelkezésére. Bennfentesek azt mondják, hogy a koncepciót alapvetően maga az énekes dolgozta ki és határozta meg. "A villában szinte minden eredeti" - mondta a múzeum megnyitásakor újságíróknak Gott.
    Az egykori berendezésen kívül egyebek között megtekinthető volt a 31 "Aranycsalogány-díj" is, amelyeket a hatvanas évek óta nyert el Gott a cseh közönség szavazatai alapján. Ugyancsak megtekinthetőek voltak a mester egykori gramofonjai, magnetofonjai, különféle rádiói, mikrofonjai és öltözetei is. Köztudott, hogy Gott nagyszerű amatőr festő, így nem meglepő, hogy számos festmény is helyet kapott a villában.
    A ház egykori nagy fedett fürdőmedencéjét átalakították: ott kapott helyet az a kiállítás, amely Karel Gott karrierjét térképezi fel. Az énekes elismertségét mi sem jelzi jobban, mint hogy 2003 januárjában a művészek egy csoportja őt javasolta a cseh államfői tisztségre.
    A házhoz tartozó garázsban emléktárgyboltot rendeztek be, ahol Gott arcképével díszített trikók, poharak, csészék voltak kaphatóak - és természetesen "Kelet Sinatrájának" közkedvelt dalai a legkülönfélébb hanghordozókon.
    A villa bejáratánál maga az énekes fogadta a látogatókat. Karel Gott viaszfiguráját Moťovský megrendelésére készítették. A Gottland iránt az első hónapokban  nagy volt az érdeklődés még a szomszédos Németországban és Ausztriában is. A Gottland megnyitásáról majdnem két tucat tv-stáb készített riportot. Miután a múzeum kívül esik a főbb turistaútvonalakon, tény, hogy a látogatottság és az érdeklődés később valóban alábbhagyott. A prágai sajtó egy része ennek dacára meglepőnek minősítette a múzeum bezárását.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?