Betegség, gyász

A leghosszabb ideig tartó gyász az özvegyeké. Ők egy egész évig viselnek mély gyászt s egy fél évig félgyászt. Legalább így parancsolja az illem, bár gyakran megtörténik, hogy özvegyek nem gyászolnak tovább egy évnél. Egy évi gyász szokásos szülőkért, azaz félévi mély gyász és félévi félgyász. Nagyszülőkért hat hónapig szokás gyászolni, úgy testvérekért is. Unokatestvért, nagybátyát stb. három hónapig gyászolunk, azonban nem egészen mélyen: két-három hét múlva már fehér gallért is ölthetünk. Háromheti gyász illet meg távolabbi rokonokat és – ha az ember hivatalos állást foglal el – az uralkodóház valamely tagját is. (Egy nagyvilági hölgy, 1880.)

Ha tudomásunkra esik, hogy egy közelebbi ismerősünk családjában betegségi eset fordul elő, úgy kötelességünk időről időre annak egészségi állapota felől tudakozódni. A beteget látogatásokkal zavarni nem tanácsos, mert könnyen terhére lehetnénk. De a tudakozódás mindig hálával fogadtatik, és magának a betegnek is jólesik. (Kalocsa Róza, 1884.)

A látogatást a beteg felgyógyulása után viszonozza. (Szabó István Andor, 1923.)

Gyászolj inkább rövidebben, de őszintén. (Dr. Vida Vilmos, 1940.)

Feketeszegélyes levélpapíron senkinek sem írhatunk valami örvendetes esemény alkalmából gratulációt. (Dr. Berky Imre, 1947.)

Részvétlátogatásra csak közeli ismerősök menjenek, de ők ne vigyenek virágot. (Burget–Kovácsvölgyi, 1959.)

A távirat olyan, mint a kézszorítás, mint az a pár szó, amit a sír mellett alkalmunk lehet elmondani. A levélben viszont az elhunytról emlékezve nemcsak részvétünket fejezzük ki, hanem személyes veszteségünket, kapcsolatainkat is leírjuk. A veszteségek között semmi esetre sem lehet anyagi veszteségeinket felsorolni... (Halák László, 1984.)

Nem azért került egy fejezetbe a címben jelzett két fogalom, mintha a második óhatatlanul s minden esetben következménye lenne az elsőnek. Jóllehet a haláleseteket többnyire – a váratlan balestek kivételével – valamiképpen mindig a betegség előzi meg, egy illemkódexben egészen más indokolja együttes tárgyalásukat. Az, hogy az emberek nem is csekély része kifejezetten zavarban van, ha ismerőseinek, rokonainak körében váratlanul betegséggel, netán halálesettel találkozik; nem tudja, hogyan is illik viselkednie látogatásnál, kórházban vagy otthon, s bár őszintén és szíve legmélyéből együtt érez az elhunyt hozzátartozóival, zavara esetlenné, bizonytalanná teszi, s képtelen tisztességesen kifejezni részvétét.

Pedig betegség, sőt haláleset alkalmával is vannak úgyszólván kötelező illemszabályok. Betartásuk nemcsak illő, hanem egyúttal hasznos is – éppen a félszegeknek, a bizonytalanoknak nyújtanak segítséget ahhoz, hogy ne kövessenek el tapintatlanságot a beteggel vagy a rokonokkal szemben.

182. §. Ha tudomásunkra jut ismerősünk, rokonunk, kollégánk betegsége, illik érdeklődnünk állapotáról.

183. §. Ha elfoglaltságunk vagy más ok miatt nem tudjuk a beteget meglátogatni, legalább üzenjünk neki, tudósítsuk együttérzésünkről, kívánjunk neki gyors gyógyulást.

184. §. Ragályos vagy fertőző betegség esetén (bármilyen könynyű lefolyású is) inkább tartózkodjunk a látogatástól.

185. §. Influenzajárvány esetén se látogassunk fekvő beteget, ne tegyük ki újabb fertőzés veszélyének.

186. §. Tapintatlanság a beteg előtt annak rossz állapota, sápadtsága stb. miatt sopánkodnunk. Kellő lelkierővel igyekezzünk inkább életkedvét, gyógyulni vágyását segíteni. De vigyázat: a harsányság, a túlzott kedélyesség gyanús!

187. §. Kórházban fekvő betegnek ma már – egészségügyi okokból – nemigen lehet virágot vinni. Ahol azonban ez megengedett (például szanatóriumban) férfi betegnek is vihető.

188. §. Betegágyban, kórházban fekvő ismerőseinkhez általában nem megyünk üres kézzel. Ajándékként vihető: befőtt, gyümölcs, gyümölcslé, esetleg könyv, képeslap stb.

189. §. Ügyelnünk kell arra is, hogy nehéz ételekkel ne traktáljuk a legyengült, fekvő beteget.

190. §. Ugyancsak nem való ágyban fekvő betegnek szeszes italt vinni ajándékba.

191. §. Ügyeljünk arra, hogy a beteglátogatás rövid legyen, ne fárasszuk ki a gyengélkedő, ágyba kényszerített beteget.

192. §. Kórházban – vagy a betegágy közelében – ne dohányozzunk.

193. §. Betegségünket igyekezzünk türelemmel elviselni, ne tegyük még nehezebbé, fárasztóbbá a bennünket ápolók amúgy is nehéz helyzetét.

194. §. Betegség, rosszullét esetén ne a szomszédok, ismerősök tanácsait kövessük, hanem forduljunk orvoshoz.

195. §. Ha beteget ápolunk otthon, a betegszoba tisztaságáról és jó levegőjéről kiemelt figyelemmel gondoskodjunk. Szellőztessük ki a betegszobát naponta többször, de mindig rövid időre.

196. §. Ápoltunknak igyekezzünk a lehető legnagyobb nyugalmat biztosítani, tartózkodjunk a hangos tévénézéstől, rádiózástól stb.

197. §. Ne csak a környezetét, hanem a beteget is tartsuk tisztán. Segítsük rendszeres mosdatását, fésüljük meg stb.

198. §. Az orvos részére, ha házunkhoz várjuk, gondoskodjunk előre a meleg vizes kézmosás feltételeiről, készítsünk elő szappant és tiszta kéztörlőt.

199. §. A legkörültekintőbb gondoskodás, a legalaposabb orvosi kezelés mellett is sokszor szembe kell néznünk az emberi élet befejezésével, a halállal. A szeretett hozzátartozó elvesztése miatt érzett fájdalmunk, megrendülésünk természetes, ezért azt nem kell titkolni. Megjegyezzük, hogy eltúloznunk sem, az emberre jellemző önfegyelemmel kell megpróbálnunk uralkodni természetünk szélsőségein.

200. §. Legközelebbi rokonainkkal, ismerőseinkkel a halálesetet nem levélben, hanem személyesen illik közölnünk. Illő, hogy ők azután segítségünkre legyenek, s magukra vállalják a távolabbi rokonok, barátok, ismerősök értesítését.

201. §. Szokás a temetés helyének és idejének megjelölésével nyomtatott gyászjelentést (partecédulát) küldeni ismerőseinknek. A gyászjelentés legyen egyszerű, sallangmentes, szorítkozzék a legfontosabbak közlésére.

202. §. Újságban közleményként is feladható a rövid gyászjelentés. De kerüljük a patetikus túlzásokat!

203. §. Ha valaki – legyen bármilyen közeli barát is – nem kap nyomtatott értesítést, nem illik megsértődnie. Gondoljon arra, hogy a hozzátartozók mély gyászukban és a szertartást megelőző ügyintézések közepette óhatatlanul megfeledkezhetnek néhány személy értesítéséről.

204. §. Ha rokonunk, ismerősünk haláláról értesülünk, igyekezzünk mielőbb részvétünket kifejezni az elhunyt hozzátartozóinak. Ezt megtehetjük személyesen, vagy ha erre nincs lehetőségünk, mert például távol lakik a család, táviratban vagy levélben is. Telefonon nem szokás részvétet nyilvánítani, csak ha valamilyen okból minden más lehetőség kizárt.

205. §. A távirat legyen tömör, a levél legyen részletesebb és személyesebb. Levélben fejezzük ki személyes veszteségünket is.

206. §. Nem szokás a részvétnyilvánítás utcán, nyilvános helyen.

207. §. Az elhunyt családjának gyászára a szomszédok is legyenek tekintettel. Lakása közelében nem illik hangoskodni, zajosan magnózni, rádiózni.

208. §. A temetés, a szertartás gondos előkészítése nagy figyelmet igényel. A legjobb, ha valamelyik közeli – de nem a közvetlen családba tartozó – rokon átvállalja a családtól az ügyintézést, vagy ha erre nincs mód, ezzel foglalkozó intézményre lehet bízni.

209. §. Koszorút, virágot a ravatalnál kell elhelyezni. Ha küldjük, gondoskodjunk arról, hogy idejében megérkezzék a temetőbe.

210. §. A temetésen csak a közvetlen hozzátartozók legyenek fekete gyászruhában. (Kisgyerekeket, akik nem értik még, mi történt, nem kell feketébe öltöztetni.) Az ismerősök, barátok ne feketébe, csak sötét ruhába öltözzenek, s ezzel fejezzék ki együttérzésüket.

211. §. A gyászszertartáson elmondott beszéd ne legyen hosszadalmas, és ne fokozza még jobban a hozzátartozók fájdalmát.

212. §. Nők temetésre (az állandóan viselt jegygyűrű, karóra kivételével) ne menjenek felékszerezve.

213. §. Temetésen, gyászmenetben társalogni kegyeletsértés. Ugyancsak illetlenség a temetőben dohányozni. Nem kell sok önfegyelem ahhoz, hogy legalább a kapuig kibírjuk rágyújtás nélkül.

214. §. Részvétet nyilvánítani a temetés (elföldelés, urnaelhelyezés) után szokás. Ilyenkor nem szükséges hosszan ecsetelni együttérzésünket, s még inkább felzaklatni a gyászolókat. Helyette egy néma kézszorítás is elég.

215. §. Ha valaki a temetéstől távol marad, később is tehet részvétlátogatást. Ilyenkor azonban ügyelni kell szavainknál a múló időre, arra, hogy a gyógyuló sebeket ne tépjük fel.

216. §. A részvét-megnyilvánulásokat illik megköszönni. Ezt tehetjük levélben vagy napilapokban, köszönetnyilvánító közlemény feladásával. Vigyázat: a szóban közölt részvétnyilvánítást megtörténtekor megköszönjük, tehát ez a paragrafus csak a táviratban, levélben küldött együttérző sorok esetében érvényes.

217. §. A gyász hosszára vonatkozólag ma már nincsenek merev szabályok. Régen pontosan előírták, mint azt a fejezet élén lévő egyik szemelvény tanúsítja. A régi kódex ismert mély gyászt és félgyászt, s olyan furcsaság is volt, hogy például az özvegy férjnek csak feleannyi ideig kellett gyászolnia, mint az özvegy feleségnek. Ma azt mondhatjuk: az ember nem külsőségekben hordja gyászát, ezért a gyásznak nincs előírt hoszsza. Csak addig gyászoljunk, amíg ezt őszintén tesszük.

(Illik tudni – A kulturált viselkedés szabályai, K.u.K. Kiadó 2000)