Besúgó is lehetett a híres d‚Artagnan

A szobordöntés, a múlt század politikai történéseinek kísérőjelensége, immár a kultúrtörténetet sem kíméli. Ki merte volna pőrére vetkőztetni a rettenthetetlen három testőrt, a francia irodalom halhatatlanjait? Megírni, hogy Porthos, Athos és Aramis nevetséges figurák voltak, s így lettek d’Artagnan fegyvertársai. S ezt éppen egy francia történész merte megtenni! Az igazi d’Artagnan címmel könyvet írt és ezzel magára zúdította az immár Pantheonba költöztetett híres íróról, Alexandre Dumasról elnevezett klub tagjainak dühét. Nem is szólva a legendás muskétások leszármazottairól, akik máris pert akasztottak a szerző, Jean-Christian Petitfils nyakába. A három testőr rettenthetetlen verekedőinek tollas kalapja, lobogó köpenye, fényes kardja, hála a filmnek is, a könyv első, 1844. évi kiadása óta valósággá emelte az idősebb Dumas fantáziáját. Most pedig egy kutató voltaképpen exhumálta a nemzeti hősöket. Megírta, hogy d’Artagnan nem törhetett borsot Richelieu bíboros orra alá, mert ez nem jellemzi a kisfiúkat. Egyébiránt Charles volt, a d’Artagnan csupán fölvett név. Az igaz, hogy kedvelte a fegyvereket és még ennél is jobban az asszonyokat. Ám a sorsát egy nagyratörő pap-politikus határozta meg. A könyv szerzője szerint d’Artagnan Mazarin bíboros titkos kopója volt. Dumas ezt nem írhatta meg, mert a besúgó magatartás nem tartozott a testőrerkölcs fennkölt világához. Arról pedig hogyan szólhatott volna, hogy a finom lelkületű Aramist állandó bélzavarok kínozták. S ez bizony már akkor is bűzzel járt. Pedig a franciák – írja a szerző – már 1715 óta olvashatták a D’Artagnan úr emlékezése című könyvben, hogy miként zajlott az egyik híres párbaj. Aramist az ágyból cibálta ki testőrtársa, d’Artagnan, hogy legyen a segédje egy verekedésnél. Ám miközben az ellenfelek tették a becsületbeli dolgukat, Aramis párbajsegédet elkapta a bélroham. Az ellenfelek üvöltöttek és röhögtek. Azt kiabálták, hogy a segéd félelmében becsinált. Aramis kardot rántott és ütni kezdte az ellenfél embereit. A párbajt nem folytatták, d’Artagnan pedig, híven a tűzön-vízen át tartott fogadalomhoz – egy mindenkiért, mindenki egyért –, hazatámogatta a testőr-társát. Közben a másik kezével befogta az orrát.