Besokallt a szavazók egy része

Budapest. Ugyan szorosan, de az MSZP szerzett többséget a vasárnapi parlamenti választásokon Magyarországon. Természetesen a választási eredmények többféleképpen értelmezhetők, de az elemzők egy dologban egyetértenek: az MDF váratlan parlamentbe kerülésének köszönhető, hogy egyáltalán tétje lesz a második fordulónak.

Családostul választottakTASR- és ČTK-felvételekBencze György, a Hírszerző nevű portálnak elmondta, Mikola István nyilatkozatai komoly károkat okoztak a fiatal demokratáknak: „a szavazók egy része besokallt, és ezek a Fidesz-ellenes protestszavazók juttathatták a küszöb fölé az MDF-et”.

Mindezt alátámasztja, hogy a Fidesz állva maradt jelöltjei közül többen is felvetették Mikola felelősségét: egyesek szerint a szingliket és a technorajongókat becsmérlő kiszólásai 5-6 százalékkal ronthatták a párt esélyeit.

A filozófus ugyanakkor nem osztja az MSZP győzelmi mámorát sem: „A szoci indiántáncnak még nem jött el az ideje, az eredmény nem azt mutatja, hogy nincs kormányváltó hangulat, ahogy azt a szocialisták állítják; mindössze kis MSZP–SZDSZ előnyről van szó.”

Kulcskérdés, hogy létrejön-e a megegyezés a Fidesz és az MDF között. A Fidesz egyedül ugyanis csak akkor szerezhet abszolút többséget a parlamentben, ha a fennmaradó 110 választókörzetből 75-öt megszerez a második fordulóban.

Ennek azonban kevés az esélye: 2002-ben sikerült ugyan 75 körzetet hozni a második fordulóban a Fidesznek, de akkor 131 helyen versengtek a szocialistákkal.

Az index.hu becslése szerint abban a 26 „mintakörzetben”, ahol eddig mindig annak a pártnak a képviselője győzött egyéniben, amely később kormányt is alakíthatott, jelenleg 22 helyen vagy az MSZP jelöltje áll az első helyen, vagy már győzött is.

Az index prognózisa szerint az első forduló eredményei alapján a jelenleg 50 helyen vezető Fidesz jelöltjei maximum 60–65 helyen jutnának mandátumhoz a második fordulóban. Ha ehhez hozzászámoljuk az MDF vélhetően 10–15 főnyi frakcióját, nem elképzelhetetlen, hogy Stumpf Istvánnak lesz igaza. Az Orbán-kormány kancelláriaminisztere szerint akár az is megtörténhet, hogy az MSZP–SZDSZ és a Fidesz–MDF együtt egyaránt 193–193 mandátumhoz jut majd – így új választások kiírása sem kizárható.

A legvalószínűbb forgatókönyv azonban mégis a következő: az első forduló eredményeiből kiindulva az MSZP a második forduló után az SZDSZ-szel közösen kényelmes, 10–15 fős parlamenti többségre tehet majd szert. Vagyis ismételhet.

A pártelnökök mondták

Gyurcsány Ferenc: „A rendszerváltás óta még nem fordult elő az, ami most megtörtént: az eddig regnáló kormányzó pártok folytathatják a munkát. Magyarországon most vereséget szenvedett az »egy a tábor, egy a zászló, egy a nemzet, egy az eszme« jelszó, és győzött a demokratikus versengés politikája, az MSZP, a koalíció.”

Orbán Viktor: „A legfontosabb feladat, hogy a fennmaradó 108 mandátumból 75-öt kell behúzzunk. Ez négy éve sikerült, igaz több mandátumból.” (ktn)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?