Bergamói álom

Utazásaim Olaszországban az utóbbi években rendszeressé vált. Hívogattak, csalogattak azok a városok, amelyekben magyar emlékek találhatók. Ilyen városfüzér meglátogatását terveztem idén tavasszal is. A végállomás – a zenetörténetben elfoglalt helye miatt – Bergamo lett volna. Másfél évtizeddel ezelőtt már jártam ott, de tartózkodási időm akkor rövidre szabott volt, így elhatároztam, egyszer visszatérek. A koronavírus sújtotta ország kiemelten fertőzött településéről elképesztő adatok láttak napvilágot: hányan fertőződtek meg, hányan hunytak el. Az erőn felül teljesítő egészségügyi dolgozók nyilatkozatai, videói a világhálón megrendítő helytállásokról, egy katolikus pap önfeláldozásáról tettek tanúbizonyságot. Ilyen előzmények után, hiába enyhültek a körülmények, nem volt bátorságom útnak eredni: így a bergamói ismételt látogatás egyelőre álom maradt.

Kelták, rómaiak, longobárdok uralták ezt a tájat, Attila csapatai is jártak errefelé. A város a longobárd időszakban fontos politikai szerepet játszott, s püspöki székhellyé vált. A 15. században a velencei fennhatóság alatt virágzott, ennek nyomai ma is láthatók: a szép középkori paloták, s az épületeken, építményeken megjelenő velencei szárnyas oroszlán. A 18–19. században egymás után több királyság vallotta magáénak a települést, míg 1861-ben az egyesült Olasz Királyság része lett.

A város távoli sziluettje egyértelműen láttatja, hogy két része élesen elkülönül egymástól. A középkori Città  Alta kétszáz méter magas dombon fekszik, az újabb városrészt Città  Bassának nevezik, az utazó az utóbbiba érkezik. Egy régi metszeten láttam, e helyen állt egy, a korát megelőzően épített kereskedelmi, kézműves központ. Az Alsóváros meghatározó része volt ez az épületegyüttes, amely átgondolt architektúrájával fogadta a beáramló árukat, itt futottak össze az északi és déli kereskedelmi útvonalak. A vásárcsarnok méretei lenyűgözőek voltak, az árusítóhelyek, műhelyek sorát négy torony zárta le. E komplexum a 20. század elején városrendezési terveknek esett áldozatul, egyetlen megmaradt emléke a Dante téren látható szökőkút. Az új Città Bassa központjának tervezésekor figyelemreméltó szempontot érvényesítettek: a házak magasságát úgy határozták meg, hogy a felsővárosra ne zárják el a rálátást. Ebben az újabb városrészben érdemes felkeresni az Accademia Carrara képtárat. Híres olasz festők festményei láthatók itt, többek között Bellini, Botticelli, Dürer, Fra Angelico, Lotto és Mantegna. Engem a legjobban egy Pisanello-kép érdekelt, amely Lionello D’Este ferrarai herceget ábrázolja. Az uralkodó udvarában tanult Janus Pannonius, s több versében magasztalta őt. Pisanello kevés fennmaradt műve között van magyar vonatkozású is: megörökítette Luxemburgi Zsigmondot, aki Nagy Lajos királyunk egyik lányát, Máriát vette feleségül, s ötven éven keresztül regnált magyar királyként (1387–1437). Az Accademián kívül még számos múzeum kínál élményt: régészeti, modern művészeti, bányászati, egyházi témában.

A Città Altába négy kapun keresztül lehet bejutni, amelyek a világörökség részeként számon tartott, hat kilométer hosszan húzódó, épségben maradt városfalakat törik meg. A barna kőből épült középkori városba funicolare, sikló is felviheti a látogatót. Itt a Piazza Vecchia a híres látványosság, a tér évszázadokon át a környék társadalmi, politikai központja volt. A 12. századi régi Városháza (Broletto) gótikus épülete, vaskos pillérei nyitott csarnokkal hívogatnak. Az egykori igazságügyi palota impozáns épülete ma könyvtárként szolgál. Le Corbusier így fogalmazott a középkori városközpontról: „Egyike a világ legszebb városi tereinek.” Még egy vélemény olvasható tőle a neten: „Egyetlen követ sem szabad elmozdítani, az bűntény lenne.” A Broletto árkádai alatt átsétálva a Piazza del Duomóra érünk. Itt két hatalmas templom ragadja meg figyelmünket, a Dóm és a Santa Maria Maggiore-katedrális. Előbbiben az oltárokat Morone, Previtali és Tiepolo festményei ékesítik, az utóbbiban található a Colleoni-kápolna. A quattrocento alkotásai sorában kiemelkedő a fehér, rózsaszín márványok geometrikus formáival díszített homlokzata. Bartolomei Colleoni híres condottieri volt, a zsoldos hadvezér Bergamo területéről származott, s a Velencei Köztársaság szolgálatában állt. A kápolna építéséhez a katedrális egy részét leromboltatta, s a helyén építtette fel családja mauzóleumát. A legenda szerint, aki éjfélkor megérinti a szent hely kapuját, annak szerencséje lesz. A több mint ötven méter magas harangtorony tetejéről felejthetetlen panoráma tárul az ember szeme elé: északra tekintve a Bergamói Alpok majd háromezer méteres szirtjei nyújtanak emlékezetes látványt, dél felé a Pó-síkság nyugalma jelenik meg. Lakótorony is őrzi a 12–14. századi történelmi idők emlékét: a guelfek és ghibellinek – a pápa-, illetve a császárpártiak – harcának idején a módosabb urak ezekben vészelték át a vérzivataros időket. A San Vigilio vár, az azonos nevű dombon, a város legmagasabb pontján, ötszáz méterre a tengerszint felett fekszik. A Città Alta sem szűkölködik múzeumokban: a régészet, a természettudományok, az olasz függetlenség és ellenállás iránt érdeklődők is megtalálják számításukat.

Bergamo és környéke számos művészt, tudóst, mestert adott Itália földjének. Közülük világhírnévre tett szert Domenico Gaetano Maria Donizetti zeneszerző. Emlékét a város híven őrzi, nevét viseli színház, intézet, szülőháza emlékhely, szobrai is láthatók. A Bergamo szegénynegyedében, a Borgo Canaléban született művész fiútestvéreit is zenei tehetséggel áldotta meg a sors. Donizetti alapvető zenei tanulmányait szülővárosában végezte, Johann Mayr – ki jobban szerette, ha Giovanni Mayrnak szólították – német zeneszerző irányítása alatt, aki évtizedekig a Santa Maria Maggiore-bazilika vezető karnagya volt. Gaetanót „mein Sohn”-nak, fiamnak szólította. Kapcsolatuk akkor is szoros maradt, amikor Donizetti elkerült Bolognába zeneszerzést tanulni, s a későbbiekben is, amikor már szárnyra kapta a hírnév. A gyertyát két végéről égető, nagy munkabírású Donizetti közel hetven befejezett és közel húsz befejezetlen operája mellett jelentős számú más műfajú zeneművet is komponált, s egyebek mellett zeneigazgató volt Nápolyban, udvari zeneszerző és karmester Bécsben. Párizs zenei életében is jelentős szerepet játszott. Leghíresebb operái: A szerelmi bájital, a Lammermoori Lucia és a Don Pasquale ott szerepelnek ma is a világ operaszínpadainak repertoárján. Donizetti a 19. század eleji meghatározó olasz zeneszerzői hármas tagja volt Rossini és Bellini mellett.

Gaetano Donizetti élete utolsó éveit elborult elmével Bergamóban töltötte. Temetési helye körül vita bontakozott ki. Nápoly magáénak akarta, hiszen korán elhunyt felesége, Virginia is ott nyugodott, s zeneigazgatóként sok operájának sikere is odakötődött. Végül Bergamo „győzött”. A gazdagok és előkelők sírkertjében helyezték örök nyugalomra, így szüleivel sem került egy helyre, akiknek sírhelye a város szegénytemetőjében volt. Később a zeneszerző földi maradványait a Santa Maria Maggioréban, gyerekkori zenetanára, útját egyengető mestere, Mayr síremléke közelében helyezték el.

Lorenzo Lotto a 16. században alkotott, az érett reneszánsz festőjeként tartják számon. Bergamóban több templomban hagyta ott keze nyomát. Születési helye bizonytalan, egyes források idevalóként nevesítik. Több tehetséges festőművész szűkebb környezetében vált híressé. Így például Giovanni Battista Moroni, aki a velencei reneszánsz és a korai manierizmus mestere volt, s akit Tiziano is nagyra tartott; vagy Fra’ Galgario, eredeti nevén Giuseppe Vittore Ghislandi, aki e tájon neves késő barokk, rokokó stílusban alkotó portréfestő volt. Michelangelo Merisi Caravaggiót is, aki a 16–17. század fordulóján a manierizmus mestere volt, magukénak vallják a bergamóiak.

Essen szó reál területen működőkről is! Például a Bergamóban született Giacomo Quarenghiről, aki II.(Nagy) Katalin cárnő uralkodása alatt Szentpétervár építésze volt. Giuseppe Murnigotti 1879. február 4-ére dátumozott tervrajza a történelem első motorkerékpárját rögzíti, Daimler csak hat évvel később szabadalmaztatta a sajátját. Az 1900-as évek elején Bergamo közelében már leszállópályát építettek, a sok pilóta közül kiemelkedett a városban, az 1895-ben született Antonio Locatelli, akit Bergamo hőseként tartanak számon. A sokoldalú ember – újságíró, író, művész – fiatalon lelte halálát a második olasz–etióp háborúban. Az általa vezetett egyik gép is látható egy kiállításon. Bergamo a légi közlekedés fontos technikai, oktatási, kutatási központjává vált. Az 1964-ben kémiai Nobel-díjas Giulio Natta szintén bergamóinak vallotta magát.

A város közelében született a Katolikus Egyház nagy formátumú személyisége, Angelo Giuseppe Roncalli, akit 1958-ban pápává választottak. A XXIII. János néven mindössze öt évig regnáló egyházfőt a nép szerénysége, derűs habitusa miatt szívébe zárta: a Jó Pápaként emlegetik. Történeti jelentősége, hogy meghirdette a II. Vatikáni zsinatot az egyház megújítására. Egyebek mellett ez a történet is a közvetlen természetű egyházfőhöz kapcsolódik; hívei között járva meghallotta, hogy egy kisfiú hangosan megjegyzést tesz csúnyaságára. Mire ő így reagált: nem a szépségéért választották meg.

Van mit nézni, felfedezni ebben a városban. Remélem, álmomat valóra válthatom, s egyszer újra beléphetek a velencei oroszlánnal díszített kapun át e szép középkori helyre.

Csermák Judit