Bepaprikázott szépség

San Juan. Paprikaspray-vel fújták be a sminkkészletét meg a fellépő ruháit, és ellopták a táskáját, mégis Marie Rivera lett Puerto Rico szépe.

Rivera tapasztalt versenyző, 2005-ben ő lett a Karib-szigetek szépe. Mostani győzelmével bejutott a Miss Universe verseny világdöntőjébe, amelyen eddig már ötször győzött Puerto Ricó-i szépség. Reuters-felvételA 24 éves versenyző a piszkos trükkök ellenére a szélesebbnél is szélesebb mosollyal lépett a zsűri és a közönség elé, de a színpad mögött zokogott a fájdalomtól, és jéggel kellett hűteni a csípő, maró hatású szer miatt felhevült bőrét.

– Nagyon szenvedtem. Volt, amikor már azt kérdeztem magamtól, hogy mazochista vagyok-e talán? – mesélte Rivera. Végül aztán mind a 29 vetélytársát legyőzte, bár kétszer is kiütések és duzzanatok jelentek meg a bőrén.

– Először azt gondoltuk, hogy az izgalom vagy valamilyen allergia miatt lehetnek, de a második eset után már tudtuk, hogy nem lehet véletlen”– mondta az újdonsült szépségkirálynő menedzsere. A szabotázsakciók a verseny elején kezdődtek. Az elődöntőket bombariadóval zavarták meg, aztán jött a paprika?spray-támadás és még Rivera táskáját is ellopták pénztárcástul, bankkártyástul. A döntő után a szervezők belső vizsgálatot indítottak, hétfőn majd a rendőrség is nyomozni kezdett.

A karibi szigetországban mindig nagy figyelem övezi a nemzetközi szépségversenyeket. Az indulók az olimpiai csapat tagjaihoz hasonlóan a hivatalosan az Egyesült Államokhoz tartozó, vitatott státusú ország függetlenségét jelképezik az elszakadást pártolók számára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?