Bemutató szívműtétet hajtottak végre Szegeden

Szeged |

<p>A régóta elzáródott koszorúerek katéteres megnyitásának technikáját bemutató szívműtétet hajtottak végre szombaton a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), a beavatkozást több mint száz orvos követte élő televíziós közvetítésen.</p>

Ungi Imre, az SZTE invazív kardiológiai részlegének főorvosa a műtét előtt újságíróknak elmondta, a koszorúerek elzáródása az esetek túlnyomó részében heveny szívinfarktushoz vezet, annak a leghatékonyabb kezelési módja az azonnali katéteres érmegnyitás, amely számos esetben megmenti a beteg életét.    A szívkatéterezéssel vizsgált betegek 25-30 százalékánál az orvosok régen - esetenként több éve – elzáródott koszorúereket találnak. Ilyen esetekben a más erek felől kifejlődött "áthidalások" életben tartják az érintett szívizmot, de ez a táplálás kevés a normális életvitelhez, ezért e betegek esetében gyakori a szívelégtelenség, a -ritmuszavar, amely időnként hirtelen szívhalált is eredményez – közölte a szakember.    A főorvos elmondta: az ilyen páciensek gyógyszeres kezelése esetén gyakorta ismételten jelentkeztek a panaszok, megoldást sokuk esetében csak a nyitott szívműtét hozhatott. Az utóbbi időben azonban számos különleges eszközt és technikai eljárást fejlesztettek ki a régóta elzáródott erek katéteres megnyitása érdekében. A beavatkozások a meszesedés okozta koszorúér-szűkületek kezeléséhez képest speciális eszközöket, előkészítést és komoly rutint igényelnek, emellett időigényesek, átlagosan háromórásak, de nem ritkák a hatórás műtétek sem – tette hozzá Ungi Imre.    Közölte, az elzáródott érszakaszt milliméterről milliméterre kell megnyitni, úgy, hogy az esetleges elágazásokra, kanyarokra csak finom jelekből következtethet az operáló orvos. A beavatkozások kockázata azonban lényegesen alacsonyabb a nyitott szívműtéteké, s a páciens egy-két nap múlva elhagyhatja a kórházat.    Ma Magyarországon elsősorban a Szegedi Tudományegyetemen végzik az ilyen típusú műtéteket, évente 100-150 beavatkozást, emellett rendszeresen tartanak élő műtéti bemutatókkal illusztrált továbbképzéseket. A szombati - Gerald Werner darmstadti professzor által elvégzett – műtétet több mint száz hazai, illetve Kelet-Európa tizennégy országából érkezett orvos követte élő televíziós közvetítésen.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?