Beíratások előtt a családban – 3.

Szlovákiában a gyermek attól a naptári évtől válik tankötelessé, amelyben a hatodik életévét augusztus 31-éig betölti. Az ilyen korú gyermek szülei készüljenek a beíratásra, vagy ha úgy érzik, hogy csemetéjük fáradékony, figyelme kalandozó, nincs benne elég kitartás, nem vonzódik gyermekközösségbe, vagyis biológiai, intellektuális (értelmi) és szociális (közösségi) érettsége nem éri el a kívánt szintet, akkor kérvényezzék a halasztást.

Miből állapítható meg,

hogy a szülő gyermekével kopogtathat-e a beíratások napján a kiválasztott iskolában? Sok mindenből, csak figyelmesnek, türelmesnek kell lennie anyukának, apukának. Az életkor ugyanis nem meghatározója az iskolaérettségnek. Sokszor semmi külső jel nem mutat arra, hogy a gyermek iskolaéretté vált: lehetséges, hogy az apróbb növésű, vékonyabb csontozatú gyermek iskolaérett, a tőle másfél fejjel magasabb, jó súlyban levő társa pedig nem. (Bár előnyösebb, ha a fizikai fejlettség is adott.)

Iskolaköteles gyermek csak akkor képes az iskolai teendők eredményes végzésére, ha életkorának megfelelően fejlett testileg és érett szellemileg.

A testi fejlettségen a testsúly, a magasság, az izom- és csontrendszer szemmel látható fejlettségét értjük. Nagyon lényeges az idegrendszer fejlettségi szintje is, a gyermeknek ugyanis hatéves korában már illő (lenne) uralkodnia indulatain, mozgásigényén. Az idegrendszer fejlettsége-fejletlensége hatással van a figyelemösszpontosításra, a feladatok pontos végzésére, a finommozdulatok (vonalvezetés, betűalakok rajzolása) betartására, vagyis az írás elsajátítására.

Talán meglepő, de az idegrendszeri fejlettség mellett biológiai érettség is kell ahhoz, hogy a gyermek tudjon „egy helyben”, vagyis nyugodtan ülni: a hátgerinc s az izomzat fejletlensége is közrejátszik az állandóan fészkelődő, testhelyzetét gyakorta változtató, társait s a tanítói utasításokat viselkedésével zavaró gyermek „tevékenységéhez”. El kell érnie egy bizonyos testi fejlettséget, hogy az iskolatáska cipelése se idézzen elő fáradtságot, kimerültséget.

Az érzékszervi fogyatékosságok (nagyothallás, a látáshibák bármelyike) nagyban nehezítheti az ismeretek megszerzését. Ezeket – még a beíratás előtt – szakorvossal kell megbeszélnie a szülőnek, s véleményeztetni az észlelteket.

A szellemi érettségnek számos jele figyelhető meg a gyermek viselkedésén. Mindenekelőtt az, hogy érdeklődik az iskola felől, kérdéseket tesz fel az ottani munkával, tartózkodással kapcsolatban. Előfordulhat viszont az is, hogy az iskolai élettel kapcsolatos szülői kérdésekre elutasító válaszokat ad. Ezt nem kell rossz előjelnek tekinteni, hiszen tapasztalatok, információk hiányában nem tudja, hogy mi történik majd ott vele. Az erőltetett kérdések, a kikényszerített beszélgetések általában nem eredményesek: várjuk meg az adódó alkalmat, s csak annyit mondjunk, amennyire a gyermek kíváncsi! Felkeltheti a szülő gyermeke iskola iránti kíváncsiságát az által, hogy olykor mesél saját diákkori élményeiről, kedves tanítójáról, az ott történtekről. Ezek a kis sztorik elősegít(het)ik, hogy örömmel várja a beíratás napját, s félelemtől mentes, derűs kíváncsisággal készül a szeptemberi tanévnyitóra.

Az iskolaérettség egyik fontos megnyilvánulása lehet az, hogy a gyermek vágyik az iskolába, s ezt a vágyát kinyilvánítja. Érdeklik azok az események, amelyeket nagyobb, iskolás társaitól hall, beleképzeli magát egyes szituációkba, társaival iskolásdit játszik. Elég gyakran úgy jelentkezik az iskola utáni vágy, hogy az óvodai élet már nem nyújt kellő elfoglaltságot neki, unatkozik ott, tehernek tartja, igényesebb elfoglaltságot szeretne. Lépten-nyomon rajzolni, számolni akar, betűalakokat másol, az olvasás rejtélye felől érdeklődik.

A szülőnek tudatosítania kell, hogy gyermekére az iskolában más követelményrendszer vár, mint amit az óvodában megszokott. Az egyik leglényegesebb különbség: amíg az óvodában a foglalkozásokkal szembeni közöny, az ímmel-ámmal való bekapcsolódás nem jár különösebb következményekkel, az iskolában nincs kibúvó a kötelezettségek alól.

Kétségtelen, óvodáink többsége jól működő, körültekintően kidolgozott, hatékony iskola-előkészítő program alapján végzi nevelő munkáját, mindezek ellenére nem beszélhetünk az óvodából az iskolába történő folyamatos átmenetről. A két intézményrendszer között nagy a törés. Az óvodai foglalkozások alkalmával 25-40 percig kell figyelnie a gyermeknek, az iskolában viszont háromszor, négyszer ennyi időt kell aktív figyelemmel töltenie. S ezzel még korántsem merül ki a „megpróbáltatások sorozata”: a tanítási idő letelte után, a délutáni órákra is jut tennivaló, mégpedig a házi feladatok elkészítése, írásbeli, szóbeli munkavégzés, a másnapra való készülődés. Nem csoda hát, ha a szétszórt figyelmű, fáradékony gyerekek hamar kimerülnek az iskola által diktált, nap nap utáni, testi, lelki edzettséget megkívánó, kemény munkában.

Az iskolakezdéshez szükséges ismeretek

közt találunk elméleti s gyakorlati jellegű tudnivalókat, önállóságra, ugyanakkor közösségben való viselkedésre utaló magatartásformákat egyaránt:

nevének, korának, lakhelyének ismerete

szülei neve, foglalkozása

a család fogalma, a „fiatal”, „idősebb” kifejezések értelmezése

a testrészek megnevezése

a színek felismerése

a napok nevének felsorolása sorrendben

az évszakok megnevezése, a legjellemzőbb sajátosságaik ismerete

számok felsorolása tízig, tárgyak számlálása

a több-kevesebb fogalma

kör, négyzet, háromszög felismerése

térbeli távolságok megítélése: a közel-távol, a kisebb-nagyobb, a magasabb-alacsonyabb, a hoszszabb-rövidebb fogalmak alkalmazása

a ház, a lakás helyiségeinek, berendezési tárgyainak ismerete

a háztartási gépek nevének ismerete

a zöldségesben, gyümölcsösben termő növények ismerete

erdőben, mezőn, vízben, vízparton élő néhány állatfaj ismerete

hazánkban nem honos, csupán állatkertekben látható állatok megnevezése

önállóság az öltözködésben, tisztálkodásban, étkezésben

szükséges a viselkedés alapvető szabályainak ismerete, a megfelelő közösségi magatartás kialakulása

(Pénzesné B. Ilona jegyzeteinek felhasználásával)