Ballonnal a világűr pereméig

Nagy forgalom lesz jövőre a világűr peremén: egy ausztrál öngyilkosjelölt a hangsebességet átlépő ejtőernyős ugrásra készül a sztratoszférából, két angol pilóta pedig 40 kilométeres magasságba emelkedve próbálja megdönteni a héliumballonos repülés magassági rekordját.

Fantáziarajz a ballon utasfülkéjérőlFotók: internet Andy Elson (48) és Colin Prescot (51) csúcstechnológiával támogatott rekordkísérlete több mint egymillió dollárba kerül majd: speciális ballont terveztek, amely egy brit repülőgép-hordozóról startol valamikor jövő nyáron. A jelenlegi rekord 34 kilométer – az Everest magasságának négyszerese –, s 1961-ben érte el két amerikai, Malcolm Ross és Vic Prather, egy NASA-program keretében. A repülést csak Ross élte túl: Prather megfulladt, miután űrruhában a tengerbe esett.

Andy Elson (balra) és Colin Prescot Negyven kilométeres magasságban a körülmények elég barátságtalanok: a hőmérő mínusz hatvan Celsius-fokot mutat, a légnyomás pedig olyan alacsony, hogy űrruha nélkül a szó szoros értelmében forrni kezd a vér. A védőöltözetet a moszkvai Zvezda űrtechnológiai cég szállítja az angol párosnak, akiknek az oxigénpalack mellé ejtőernyőt is vinni kell arra az esetre, ha a hajszálvékony ballon esetleg útközben kilyukad. A ballon a felszállásnál csak egy kis héliumbuborékot tartalmaz majd, amely a csúcson eredeti térfogatának 346-szorosára tágulva az Empire State Building méretére fújja a léggömböt. A rekordkísérlet 12 órát vesz igénybe, ideális esetben a kiindulóponttól 150 mérföldre landolnak a leeresztett ballonnal.

Elson és Prescot régi veteránok az extrém ballonsportban. 1999-ben ők is tettek egy kudarcba fulladt kísérletet a föld leszállás nélküli megkerülésére: Spanyolországból indultak, és Japánig jutottak. 1991-ben Elson átrepült az Everest csúcsa fölött, mérnökként pedig számos ballont tervezett, többek között Steve Fossettnek. Prescot professzionális légi fényképész: övé a Flying Pictures nevű cég, amely Hollywoodnak is szállít légifelvételeket. Mindketten biztosak a dolgukban: „Anyám 90 éves, de még ő sem izgul” – nyilatkozta Elson.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?