Aggodalomra ad okot, hogy a 16–21 év közöttiek túlnyomó többsége (81%-a) tévesen úgy véli, teljes ellenőrzéssel rendelkezik afelett, hogy valamit véglegesen törölni tudjon az online jelentétéből
Azt hiszi, véglegesen törölhet egy bejegyzést? Téved!
A legnagyobb arányban a Z generációs fogyasztók szeretnének levenni valamit a 2021-es posztjaik közül (86%), míg a 35 év felettieknél csak 75% ez az arány.
A Kaspersky közzétette egy európai felmérés megállapításait, amelynek keretében azt vizsgálták, hogy mennyire tudatosak, illetve milyen hozzáállást tanúsítanak a fogyasztók az online adatvédelem és az adataik lábnyoma terén.
A tanulmány, amelyben 11 ország több mint 8500 tizenhat évesnél idősebb internethasználója vett részt, széles körű tévedéseket talált a válaszadók körében az online identitásuk feletti ellenőrzés vélt szintjét illetően, ugyanis a válaszadók jelentős száma tévesen úgy véli, hogy a közösségi médiás fiókok és posztok véglegesen törölhetők.
Az, hogy milyen posztokat „kedvelünk” a közösségi médiában, erős hatással lehet a mások általi megítélésünkre. Az európai fogyasztók jellemzően tisztában vannak az online tevékenységeik esetleges következményeivel, és elmondták, hogy egyes témák kockázatosabbak és lázítóbbak bizonyultak másoknál, sőt potenciálisan még a megítélésüket és az álláskilátásaikat is befolyásolták.
A fogyasztók 38%-a szerint a fogyatékkal élőket lekicsinylőnek ítélt posztok lehetnek a legkárosabbak valaki álláskilátásaira vagy kapcsolataira nézve. Mindeközben 3-ból 1 válaszadó (34%) azt mondta, hogy a koronavírusvakcina-ellenes posztok megosztása vagy a transzellenes nyelvezet használata (32%) ugyancsak hatással lehet a karrierlehetőségekre.
Az igazgatók csaknem fele beismerte, hogy keresett már rá egy kolléga online jelenlétére, amikor az adott kolléga belépett a vállalathoz, és talált olyat, amit elítélendőnek vélt, míg a válaszadók több mint 40%-a arról számolt be, hogy ismer valakit, akinek a munkájára vagy a karrierjére negatívan hatott egy régi közösségi médiás poszt. Mindezek ellenére az emberek csaknem egyharmada még sosem nézte át vagy törölte a régi posztjait a közösségi oldalakról.
Az online jelenlét alapján kialakított megítélés sok ember számára jelent problémát. A fogyasztók összesen 42%-a véli úgy, hogy a közösségi médiás profilja nem ad róla hiteles képet. További 48% úgy gondolja, hogy mások téves következtetéseket vonhatnak le róluk az internetes keresési előzményeik alapján.
Aggodalomra ad okot ugyanakkor, hogy a 16–21 év közöttiek túlnyomó többsége (81%-a) tévesen úgy véli, hogy teljes ellenőrzéssel rendelkezik afelett, hogy valamit véglegesen törölni tudjon az online jelentétéből.
Több millióra tehető azok száma, akik elhunytuk után hátrahagyják a közösségi médiás profiljaikat és az internetes keresési előzményeiket. Sokaknak természetesen nincs lehetőségük arra, hogy előbb átnézzék a digitális lábnyomukat. A felmérés aggasztó mértékű tudatossághiányra bukkant: a fogyasztók csaknem harmada (30%-a) még sosem gondolt arra, hogy mi lesz a digitális lábnyomával a halála után, és csaknem egyötödük (19%) tévesen azt feltételezi, hogy az összes közösségi médiás fiókját automatikusan, véglegesen törölni fogják.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.