Az új Mitsubishi ASX és Outlander

<p>Modellfrissítéssel érkezik idén piacra a Mitsubishi ASX és a Mitsubishi Outlander. A modellekkel rövid tesztelés során ismerkedhettünk meg az osztrák Alpokban.</p>

A japán márka igazolta, hogy a ráncfelvarráshoz nem kellenek gyökeres változások, az ember a kevéssel is megelégszik. Pontosabban, a kevés változás is eladható úgy, mintha teljesen új modellekről lenne szó.

Az ASX 2010-ben került a piacra s azóta több mint 1,1 millió ember vásárolta meg, az európai piacon az Outlander után a Mitsubishi második legnépszerűbb autója. Szlovákiában már piacvezető az ASX, amelyből 2010-től tavaly év végéig összesen 3359 darabot adtak el. Az Outlander 2374 eladott példánnyal a második.

Kis túlzással kijelenthetem, hogy mindkét modellen nagyítóval kell keresni a változásokat – minimum kívülről. A gyártó ugyanis az újdonságokat az autó belsejébe rejtette, különböző, főként utasbiztonságot nővelő technológiák formájában. Annak ellenére, hogy kint csak minimális változásokat hajtottak végre, az idei évadra szóló ASX és Outlander modelleket mégis nagyon könnyű megkülönböztetni az előző változatoktól, a ráncfelvarrás után ugyanis az antennát mindkét modellnél úgynevezett cápauszony váltotta fel. Magyarán: ha cápauszonyos antennával ellátott ASX-et vagy Outlandert látnak, biztosak lehetnek benne, hogy az aktuális, MY17-es generációról van szó.

ASX

Eredetileg úgy volt, hogy mindkét modellt kipróbálom, a sors aztán úgy hozta, hogy csak az ASX-et vezettem, viszont benzin- és dízelmotorral egyaránt – a különbség pedig elhihetik, brutális. Ami a külsőt illeti, a cápauszonyon kívül változtattak az ASX hűtőrácsán, az Outlander után itt is megjelent a Dynamic Shield orrész, s ezzel gyakorlatilag be is fejezhetem a jelentős kinti változások felsorolását.

Vissza a motorokhoz. Először a benzines 1,6-os erőforrást tettem próbára, s mit mondjak, enyhén szólva csalódást okozott. Már alapban is eléggé hangos, s aztán minél gyorsabban haladtam vele, annál hangosabb lett, sztrádán pedig már kifejezetten idegesítően bömbölt. Azt hittem, legalább hatos sebességfokozattal lecsillapíthatom a motort, ám tévedés. Hatos ebben az autóban nincs és nem is lesz. Az ASX benzines változata ugyanis csak és kizárólag ötfokozatos manuális váltóval párosítható. Teljesítménye 86 kW és 117 lóerő. Kit érdekel, hogy 130 km/óránál az ember lassan saját gondolatait sem hallja, s a fordulat jócskán háromezer felett vannak.

A fogyasztásról majd a későbbi, hosszabb tesztelés során fogok írni, ugyanis ezen az ASX-en 16 futott kilométer volt, mikor beleültem. Tény, hogy kellő dinamikával rendelkezik, autópályán könnyű vele előzni és kényelmes is, de azon a hangon egyszerűen nem tudtam túltenni magam. Nem kizárt, hogy a befutott motor majd lehiggad, várjuk ki a végét.

A másik opció a 2,2 literes dízel volt. Ez a történet pedig már másról szól. A két motort nem is lehet egy napon említeni. A hatgangos automata váltó tökéletesen dolgozik (a dízel egyébként hatfokozatos manuális váltóval is párosítható), viszont ami a legszembetűnőbb különbség, az a csend. A dízeles ASX egyszerűen hihetetlenül halk és kényelmes. Először jelenik meg a kínálatban az új, 1,6-os hatfokozatos manuális váltóval kombinált turbódízeles erőforrás, 4WD összkerék-meghajtással.

Az ASX 14 900 eurótól elérhető, az új dízelmotor 4WD meghajtással 22 900 euróra emeli az autó árát, a kínálat csúcsa minden elérhető technológiával pedig 26 500 euró.

Outlander

A 2017-es modellfrissítés a sikeres Outlanderbe is új technológiákat hozott. Tény, hogy olyan dolgokról van szó, amelyeket más márkáknál már egy jó ideje megtalálunk, a Mitsubishi esetében viszont újdonságnak számítanak, s én nem mondhatok mást, mint azt, hogy végre. A járgányban először jelenik meg a korszerű elektromos kézifék, amely – akár hiszik, akár nem – szintén befagyhat. Legalább is ezt állította a sajtótájékoztatón a japán márka technikusa, aki mint mondta, gyakran találkozik azzal a véleménnyel, hogy az elektromos kézifék fagyálló. Most már mi is tudjuk, hogy ennek pontosan az ellentettje igaz. A gombnyomásra működő fék egyébként mindig fékezi be az autót ugyanolyan intenzitással, kímélve ezáltal a fékrendszert. Pontosan tudja, milyen meredek úton áll az autó, s a dőlésszögnek megfelelően milyen intenzíven kell lefékezni a kerekeket.

Újdonságnak számít a holtpontot figyelő rendszer (BMW), illetve a tolatásnál a közúti forgalmat figyelő RCTA rendszer, amely figyelmezteti a sofőrt, ha tolatáskor oldalról egy autó közelít. A Mitsubishi feljavította a váratlan ütközésre figyelmeztető rendszert is, amely újonnan a gyalogosokat is felismeri. Míg korábban ez a rendszer radart használt, újonnan lézerradar és kamera kombinációjával dolgozik. Ez utóbbi egyben a sávelhagyásra figyelmeztető rendszernek is bedolgozik, s hozzájárul a távolsági fények automatikus átkapcsolásához is.

Érdekesség a nem kívánatos gyorsulást megakadályozó rendszer, ami olyankor segít, ha véletlenül egy akadály jelenik meg az autó előtt, vagy ha a sofőr a fék helyett a gázpedált tapossa le, esetleg ha az egyes helyett a rükvercet sorolja be egy kereszteződésen. Az autó ilyenkor teljesen lelassul, s nem gyorsul fel, a parkolószenzor pedig jelez a sofőrnek, hogy baj van. Ehhez persze az kell, hogy erőteljesen, minimum 85 százalékra letapossa a gázpedált.

Az Outlander M17 esetében három benzinmotorból lehet választani, a kétliteres erőforrások teljesítménye egységesen 110 kW/150 LE. Abban különböznek, hogy az alap kétkerék-meghajtással rendelkező modell ötfokozatos manuális sebességváltóval rendelkezik, s 21 900 euróba kerül; a másik kettőnek már automata CVT váltója van, 4WD változatban 26 900 vagy 28 900 euró a felszereltségi szint függvényében. Modellfrissítés keretében némelyik kijelző szebb grafikát kapott, s elérhetővé vált a volánfűtés.

Benyomások

A Mitsubishin látni, hogy nagyon odafigyel klienseinek kívánságaira és megjegyzéseire, s az autókat elsősorban az ő igényeikhez igazítja. Ha túl sok embert zavart az üzemanyagtartály fedelének vagy a pohártartónak a formája, akkor egyszerűen kicserélték. Ha többen hiányoltak bizonyos technológiát, akkor elérhetővé tették. Ezért van az, hogy a Mitsubishi járgányai 2017-ben is felhasználóbarát autók maradnak.

Nem véletlen, hogy a márka évről évre népszerűbb. Tavaly Szlovákiában 1330 Mitsubishit sikerült eladni, ami a márka szlovákiai történetében abszolút rekordévnek számít. Abban bíznak, hogy idén sikerül elérni a 1,5 százalékos piaci részesedést, ami 1400 eladott gépkocsit jelentene.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?